Ankarában tízezrek tüntettek a világi állam mellett

Tízezrek vonultak az utcára szombaton Ankarában az állam és a vallás szétválasztásának követelésével.

  • MTI MTI
Ankarában tízezrek tüntettek a világi állam mellett

"Törökország világi állam, s az is marad" - kiáltozták a török főváros központjában összegyűlt tüntetők.

Az ország minden részéből érkező demonstrálók, főleg nők, török zászlókat lobogtattak és a török világi állam megalapítójának, Kemal Atatürknek a portréját emelték magasba.

A kormányzó konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) bírálói folyamatosan azzal vádolják a pártot, hogy "lopakodó iszlamizálást" hajt végre az országban.

Jelenleg a török alkotmánybíróság foglalkozik a 2002 óta hatalmon lévő AKP, Recep Tayyip Erdogan kormányfő pártjának esetleges betiltásával. Az AKP ellenfelei Kemal Atatürkre hivatkoznak, és a pártot iszlamista pártnak tekintik.

A török közvélemény egy része párhuzamot von a jelenlegi helyzet és az 1980-as katonai puccsot megelőző mély társadalmi megosztottság között. A hadsereg ma is az atatürki örökség védelmezőjének tekinti magát, s táplálja azt a gyanút, hogy Erdogan és hívei Törökországból iszlám államot akarnak csinálni.