Tessa Jowell szerint az ultramodern utascsarnok csomagelosztó rendszerének összeomlása jelentős károkat okozott Londonnak. "Csak remélni lehet, hogy az emberek idővel elfelejtik a katasztrofálisra sikerült első néhány hetet" - mondta Jowell a The Financial Times című gazdasági napilapnak adott interjúban.
"A globális piacok könyörtelenek, a cégek pedig, amelyeket szeretnénk Londonba csábítani a világ minden részéről, felettébb mobilisak. Ha egy üzletember azt látja, hogy csak bosszúság és kellemetlenség vár rá a repülőtéren, akkor nem ide fog jönni" - mondta a miniszter. Heathrow ezért "gazdasági kockázatot jelent London számára." Jowell szerint a lemondott üzleti utak miatt meghiúsult szerződésekért a BAA, a repülőteret üzemeltető magáncég tartozik felelősséggel.
A British Airways (BA) kizárólagos használatában lévő terminál 4,3 milliárd fontos (1500 milliárd forint) beruházással hat év alatt március végére készült el. A forgalom szinte a nyitás pillanatában összeomlott a súlyos technikai és munkaszervezési problémák miatt. Csak az első héten majdnem ötszáz járatot kellett törölni, elkavarodott több mint 20 ezer csomag, a BA pedig 16 millió font (5,6 milliárd forint) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
Sokba volt a Heathrow-káosz a British Airwaysnek
Veszélyezteti London fejlődését a Heathrow repülőtér 5-ös termináljának káoszba fulladt megnyitása - mondja a 2012-es olimpia előkészítéséért felelős miniszter. Ötszáz törölt járat, több mint 20 ezer elveszett csomag, 16 millió font (5,6 milliárd forint) veszteség volt az új terminál mérlege az első héten.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.