Kiszabadítottak egy brit újságírót Bászrában

Az iraki biztonsági erők kiszabadítottak egy februárban Bászrában elrabolt brit újságírót közölte hétfőn az iraki védelmi minisztérium.

  • MTI MTI
Kiszabadítottak egy brit újságírót Bászrában

Az újságíró, Richard Butler a CBS amerikai televízió fotóriportere. Kiszabadulásának hírét az al-Irakíja közszolgálati televízió jelentette be a védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva.
 
"Egészséges, jól van, itt van velem" - mondta később a szóvivő Bászrából a brit hírügynökségnek. Mohammed al-Aszkari hozzátette, hogy az újságírót a dél-iraki városban hétfőn végrehajtott katonai akció során mentették ki az emberrablók fogságából.
 
Mohan al-Firadzsi, a bászrai biztonsági erők parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy a délutáni rajtaütésben elfogták az emberrablók egy csoportját.
 
A fotóriportert tolmácsával együtt hurcolták el fegyveresek február 10-én a szállodájából. A tolmácsot néhány nap múlva szabadon engedték. Az újságíró elrablásáról február 11-én számolt be a CBS, de sem személyazonosságát, sem állampolgárságát nem hozta nyilvánosságra.
 

Tavaly 25 újságírót és más sajtómunkást raboltak el az arab államban, míg a fegyveres konfliktus kezdete, 2003 óta 208-an haltak meg hivatásuk gyakorlása közben.