A törvényalkotásért felelős magas rangú politikus szerint "rágalmaival Carla Del Ponte a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) elleni megalapozatlan vádakat próbálja igazolni". Az Ekspres beszámolója szerint a pristinai kormány a HRW vizsgálatra vonatkozó kérésének sem tesz eleget.
A múlt hét végén ismeretessé vált, hogy a szervezet április 4-én levelet írt a koszovói miniszterelnöknek, s felszólította a koszovói hatóságokat: albán partnereikkel együtt nézzenek utána annak, hogy az UCK - amelynek vezetői között ott volt Hashim Thaci jelenlegi és Ramush Haradinaj volt pristinai kormányfő is - vitt-e 1999-ben elfogott szerbeket Albániába, s megölte-e őket, hogy szerveiket áruba bocsássa. A HRW Carla Del Ponte hétvégén megjelent könyvére - Vadászat - a háborús bűnösök és én - hivatkozott, mert szerinte az abban szereplő "közvetett bizonyítékok elég komolyak ahhoz, hogy további vizsgálat kezdődjön".
Carla Del Ponte volt főügyész olyan értesüléseket szerzett, hogy az albán gerillák 1999-ben, a szerb hadsereggel vívott háborújuk végén, miközben az ENSZ-békefenntartók már elkezdték bevonulásukat Koszovóba, 100-300 szerbet, többségükben civileket szállítottak Albániába. A foglyokat egy, az albán fővárostól, Tiranától 90 kilométerre lévő településre vitték, ahol orvosok távolították el a belső szerveiket. Az UCK magas rangú vezetői tudtak a szervkereskedelemről, amelynek lebonyolításához az albán titkosszolgálatok közreműködése is kellett.
Bexhet Salja, a Pristinában működő Emberi és Szabadságjogok Központjának vezetője szerint a koszovói kormány hibázott, mert nem reagált időben. Rágalmazásért rögtön vádat kellett volna emeltetnie Carla Del Ponte ellen, mihelyt kiszivárgott, hogy mi szerepel a volt hágai főügyész könyvében. A Hágában másfél hete felmentett Ramush Haradinaj által vezetett legnagyobb koszovói ellenzéki párt, a Szövetség Koszovó Jövőjéért is azt követelte, hogy indítsanak büntetőjogi eljárást Carla Del Ponte ellen.
Koszovó alig független, de már nemet mond Del Pontéra
Koszovót nem érdeklik sem Carla Del Ponténak, a hágai Nemzetközi Törvényszék volt főügyészének, sem a Human Rights Watch (HRW) nevű, New York-i székhelyű nemzetközi jogvédő szervezetnek a vádaskodásai, ezért nem lesz vizsgálat azon állítások ügyében, hogy albán gerillák elfogott szerbek szerveivel kereskedtek - közölte Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes az Ekspres című pristinai lappal.

„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Újabb testre szabott rendelettel segíti a kormány Rahimkulovék XIII. kerületi ingatlanfejlesztését
Dopeman üzent a digitális fideszeseknek: Tartsuk békében a közéletet, namaste!
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.