A konzervatív politikus annak kapcsán állt elő indítványával, hogy a nap folyamán Wolfgang Schäuble szövetségi belügyminiszter részvételével tárgyalásokat kezdtek a tartományok belügyminiszterei, egyebek között az NPD-vel szemben követendő magatartásról.
A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője nyilatkozatában a pártfinanszírozás megváltoztatása érdekében alkotmánymódosítást sürgetett. Az NPD szélsőjobboldali párt – amely két tartományi parlamentben, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Szászországban is jelen van – nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hirdet, s politikájával, erőszakos cselekményeivel általános vélekedés szerint fenyegeti a fennálló társadalmi rendet. Erre hivatkozva javasolta az alsó-szászországi miniszter az NPD-nek nyújtott központi pénzügyi támogatás megvonását. Utalt arra, hogy ehhez szükség van az alkotmány módosítására. „Az alkotmány nem írhatja elő, hogy egy ország saját pusztulását finanszírozza” – tette hozzá Schülemann.
A politikus egyebek mellett azzal érvelt, hogy a pártfinanszírozást a jövőben szigorúbb feltételekhez kellene kötni. Szavai szerint semmiképp nem szabadna megengedni azt, hogy szélsőséges erők az adófizetők pénzéből jussanak támogatáshoz.
Az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően a neonáci párt költségvetésének több mint 40 százalékát teszik ki a központi pártfinanszírozási pénzek.
A tartományi belügyminiszterek kétnapos találkozóján egyébként az NPD esetleges betiltása az egyik fő téma. Közvetlenül a tanácskozás előtt Wolfgang Schäuble belügyminiszter megerősítette, hogy elutasítja a szélsőjobboldali párt betiltását célzó, legújabb követeléseket. Ismételten úgy ítélte meg: nincs elegendő bizonyíték annak alátámasztására, hogy az NPD „agresszív magatartásával” fenyegeti a fennálló társadalmi rendet, s ily módon a betiltás ismételt alkotmánybírósági kezdeményezése kudarcra lenne ítélve.
A szélsőséges párt betiltását az alkotmánybíróság 2003-ban már elutasította. Több szociáldemokrata tartományi belügyminiszter ugyanakkor most ismét kezdeményezte az NPD betiltását célzó alkotmányos folyamat megindítását.