A Dárfúri Igazság és Egyenlőség Mozgalma (JEM) nevű felkelő csoport vezetője azt állította, hogy elfoglalták Omdurmant, és megpróbálják elfoglalni az állami rádió épületét, illetve ellenőrzésük alá akarják vonni az egész fővárost. A felkelővezér szerint vannak támogatóik Kartúmban, még a hadseregen belül is.
Eközben a szudáni kormány lezárta a Nílus másik partján fekvő Omdurmanba vezető hidakat, ellenőrzőpontokat állított fel, és kijárási tilalmat rendelt el a fővárosban helyi idő szerint délután öt órától vasárnap reggel hatig. Helyi lakosok elmondása szerint heves tűzharc hangja hallatszik a kartúmi elővárosból.
A JEM harcosai a Dárfúr és Kartúm között fekvő Kordofan körzetben csapott össze a biztonsági erőkkel még pénteken. Dárfúri felkelők korábban még soha nem jutottak ilyen közel a nyolcmilliós fővároshoz, amelyet eddig elkerült az elmúlt évek polgárháborújának pusztítása.
Szudán: már a fővárost fenyegeti egy dárfúri felkelő csoport
A szudáni hadsereg nagy erőkkel vonult ki Kartúm utcáira, miután egy dárfúri felkelő csoport több száz harcosa szombaton betört a főváros melletti Omdurman nevű elővárosba, és összecsapott a biztonsági erőkkel.
Több százan gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy kiálljanak Sulyok Tamás mellett
Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozati rendszerről: Teljesen nyilvánvaló, hogy egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta
Lannert Judit és Gulyás Gergely Facebookon vitatkozik arról, melyikük kormánya kommunistább
Izrael légicsapást intézett több iráni katonai célpont ellen, folytatódik a rakétapárbaj, a húszik is beszálltak
Már ugrott is majd öt százalékot az olaj ára a Közel-Keleten kiújult harcok hírére
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.