Tiltakozás a magyarok megkülönböztetése ellen Kárpátalján

A kárpátaljai magyar művelődési vezetőket és művészeti csoportokat érő hátrányos megkülönböztetés, illetve az ukrán határőrök magyarországi turistákkal szemben tanúsított elfogadhatatlan viselkedése ellen emelt szót az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) megyei képviselőcsoportja.

  • MTI MTI
Tiltakozás a magyarok megkülönböztetése ellen Kárpátalján

Az Ungváron megjelenő Igazi Kárpáti Igaz Szó országos lap hétvégi számának beszámolója szerint a Kárpátalja megyei tanács UMDSZ-es képviselői két beadványt nyújtottak be a testülethez annak legutóbbi ülésén, amelyek egyikében konkrét eseteket felsorolva hívták fel a népképviseleti szerv figyelmét a köz érdekében tenni akaró magyar nemzetiségű művelődési dolgozók elbocsátására, magyar művészeti csoportok állami támogatásból történő kizárására. A képviselők szerint a magyarokat érő diszkrimináció bizonyítéka az is, hogy a járás és a megye kulturális vezetői rendre távol maradnak a magyar szervezetek rendezvényeiről.

Az UMDSZ másik beadványában az ukrán határőrök viselkedését kifogásolta, rámutatva, hogy a szervezethez érkezett jelzések szerint "megszaporodtak a Kárpátaljára látogató magyar turistacsoportokkal szembeni atrocitások a határátkelőkön". Egyre többször követelnek jogtalanul pénzt a könnyebb átkelésért, s emiatt fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben elkerülik Kárpátalját a magyarországi és más turisták - emlékeztettek az UMDSZ képviselői.