Enyhítené a Telekom-botrány okozta károkat a német kormány

A közelmúltban kirobbant, a Deutsche Telekom korábbi tevékenységét érintő botrány okozta károk enyhítésére törekszik a német kormány.

  • MTI MTI
Enyhítené a Telekom-botrány okozta károkat a német kormány

Értesülések szerint ezt célozza az a hétfői találkozó, amelyen Wolfgang Schäuble belügyminiszter az egész távközlési szakmát arra igyekszik rávenni, hogy közös nyilatkozatban kötelezze el magát az adatok tárolásának biztonsága, illetve az adatvédelem mellett.

A Deutsche Telekom ellen a bonni államügyészség hivatalos vizsgálatot indított azzal a megalapozott gyanúval, hogy 2005-ben és 2006-ban - de feltehetőleg már korábban is - a céggel kapcsolatos információk kiszivárogtatásának megakadályozása céljából "kikémleltette" saját magas beosztású menedzserei és az újságírók telefonbeszélgetéseit.