Az indulatos vitában mindkét fél élesen fogalmazott, de a parlamenti fotósok és újságírók hada a kormányfőn kívül senkit sem zavart. Topoláneknek nem ez az első esete, hogy elveszítette önuralmát. „Ismét bebizonyította, hogy durva, goromba ember. Kijelentésével tovább szaporította azon sértéseinek sorát, amelyekkel az elmúlt másfél évben az ellenzéket és az újságírókat illette” – jegyezte meg az ellenzékhez közelálló Právo című lap. Hasonlóan fogalmazott a konzervatív Lidové Noviny is.
Az 52 éves miniszterelnök a legnagyobb mértékben tavaly tavasszal ragadtatta el magát, szintén egy parlamenti vita során. Egy ellenzéki képviselő asszony beszéde közben Topolánek az ellenzéki padsorok felé fordulva felemelte jobb kezét és nagyujjával azt a gesztust mutatta, ami Csehországban azt jelenti: „B...k meg!” A televíziós kameráknak köszönhetően az egész ország láthatta a gesztust. Topolánek szerint azonban ennek semmi köze sem volt a durvasághoz. „A felemelt ujj a pénzügyminiszternek szólt, s azt jelentette: Kalousek, nálam te vagy az egyes!” – magyarázta a hatalmas közfelháborodást keltő esetet a kormányfő.
Tény, hogy a cseh parlamentnek az utóbbi időben problémái vannak a sajtóval, különösen a televíziókkal, amelyek a különféle, nem éppen szalonképes bejelentéseken kívül ásítozó, alvó, mobiltelefonon játszó, vagy a parlamenti büfében mért olcsó ital miatt nem éppen biztos lábon járó képviselőket is bemutattak már.
A képviselők egyik csoportja ezért a közelmúltban javasolta az alsóház elnökének: tiltsák ki az összes televíziót az ülésteremből, s a tárgyalásokat saját kamerákkal rögzítse a képviselőház. Ezeket a felvételeket – a cseh sajtó szerint természetesen cenzúrázva, a képviselőknek nem tetsző képek kihagyásával – bocsátanák aztán a televíziók rendelkezésére. A nagy vihart kiváltó javaslatot Miloslav Vlcek házelnök megfontolásra méltónak találta, de megvalósítását pénzhiányra hivatkozva egyelőre elhalasztotta.