A 25 kormánytag közül 22 a megállapodás mellett szavazott. Az ülés elején Ehud Olmert miniszterelnök közölte: minden körülményt mérlegelve ő támogatja a fogolycserét, a zsidó állam tartozik ennyivel a katonák bizonytalanságban élő hozzátartozóinak, noha Izrael értesülései szerint a két katona 2006 júliusában történt elfogásukkor megsebesült, és nem sokkal később belehalt sérülésébe, emiatt az öt élő libanoni szabadon bocsátásával Izraelnek "nagy árat kell fizetnie" értük.

A Németország közvetítésével kidolgozott megállapodás értelmében Izrael a foglyokon kívül átadja még a Hezbollahnak öt olyan fegyverese holttestét, akiket Izraelben temettek el. Az izraeli belbiztonsági szolgálat és a titkosszolgálat ellenezte, hogy élő foglyokat adjanak át halottakért cserébe, bár kormányzati források szerint volt már erre példa, és a kormányra nagy nyomást gyakorolt a közvélemény.

A szabadon bocsátandó libanoni foglyok közül a legjelentősebb a Palesztinai Felszabadítási Fronthoz tartozó Szamir Kantar, akit 1980-ban ötszáznegyvenkét évi börtönre ítéltek, mert megölt egy izraeli rendőrt, egy polgári személyt, és annak a lányát.

A Hezbollah a libanoni-izraeli határon ejtette fogságába Eldad Regev és Ehud Goldvasszer katonákat. Részben ez az akció, másrészt az Észak-Izrael elleni rendszeres rakétatámadások váltották ki, hogy az izraeli hadsereg 2006. július 12-én háborút indított az Irán- és Szíria-barát síita szervezet ellen Libanonban.