A világszervezet közgyűlése hétfői szavazásán fogadta el Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelöltjét. A korábbi főbiztos, Louise Arbour hivatali ideje június végén járt le. Az emberi jogi főbiztos hivatala mintegy ezer alkalmazottat foglalkoztat, és hozzávetőleg 120 millió dolláros költségvetéssel működik. Székhelye Genf.
Pillay 1941-ben született; hazájának indiai kisebbségéhez tartozik, tamil származású. A Harvardon végzett, s ő volt az első színes bőrű nő, aki egy fellebbviteli bíróság bírájává lehetett a Dél-afrikai Köztársaságban. Egy időben a Ruandában elkövetett háborús bűntettek ügyében eljáró ENSZ-törvényszék elnökeként tevékenykedett. 2003-tól mostanáig a hollandiai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság fellebbviteli kamarájának bírája volt.