A szerző úgy vélekedik, hogy Oroszország és Amerika egyféle új atomhadászati egyetértésről fog beszélni egymással. Nyitott kérdés marad, hogy milyen mértékben veszik tekintetbe az európai biztonsági érdekeket.

Rühl szerint valószínű, hogy 2012-ig nem telepíthető Európába egy olyan működtethető amerikai rakétavédelmi rendszer, amelynek találati valószínűsége korszerű orosz rakétákkal szemben abszolút. Az eddigi kísérletekben nem bizonyosodott be, hogy az amerikai elfogórakéták megbízhatóan meg tudták volna különböztetni a közeledő robbanótölteteket a megtévesztő repülőeszközöktől. A sikeres kísérleteket az Egyesült Államokban nem kitérni képes vagy megtévesztő eszközöket kibocsátó célrepülő-testekkel végezték. Nagy kérdőjel áll ily módon az amerikai terv előtt, minthogy belátható időn elül magas műszaki színvonalú rakétákat kellene ártalmatlanná tenni.

Rühl nehéz kérdéseket fogalmaz meg. Mennyi ideje maradhat Európának egy közös rakétavédelmi politika kialakításához? A NATO-ra fog-e alapozódni az európai rakétavédelem vagy az Egyesült Államok kétoldalú megállapodásaira Lengyelországgal és Csehországgal, adott esetben Törökországgal is, ahová Washington nagy hatótávolságú radarberendezést szándékozik telepíteni? Meg tud-e egyezni Moszkvával valamiféle európai rakétavédelmi együttműködésben egy közép-keleti irányultságú európai rakétavédelem közös kiépítésében?

A cikkíró emlékeztet a kínai és az orosz elnök május 23-i pekingi közös nyilatkozatára, amely szerint a rakétavédelem bizonyos térségekben nem támasztaná alá a hadászati egyensúlyt és stabilitást, a nemzetközi fegyverzetellenőrzési folyamatnak pedig kifejezetten ártana, nemkülönben az atomfegyverek elterjedését akadályozni hivatott erőfeszítéseknek is. A megbeszéléseknek Oroszország és az Egyesült Államok között folytatódniuk kell, és

Rühl szerint folytatódni is fognak. Európának számolnia kell Moszkva és Washington valamiféle megegyezésével egy közép-európai amerikai rakétavédelmi rendszer lehetőségéről, sőt a jövőben a két nagyhatalom együttműködésével egy közös európai rakétavédelem tárgykörében is, ami a NATO számára új helyzetet teremtene.

Jelenleg az amerikai választási hadjárat háttérbe szorítja mind a szövetségi, mind a biztonságpolitikát, nemkülönben a NATO-n belüli stratégiavitát. Így viszont az európaiak bizonyos időt nyernek soraik rendezésére. A közös vonalat azonban meg kell találni. Az "ördögűzőnek" kikiáltott európai biztonság- és védelmi politika mindmáig nem kínál ehhez koncepciós illesztéket, de még közös irányvonalat sem az atomfegyverek és az atomhadászat vonatkozásában.

Kétértelműség van azonban az orosz fegyverkezési és biztonságpolitikában is. A változtatható hatótávolságú új Topol-M rakéták rendszerbe állítása - ezek elérik Észak-Amerikát, de középtávon az egész európai NATO-térséget veszélyeztetik - lehetőséget kínál Oroszország számára az 500-5500 kilométer hatótávolságú rakétákat kiiktató amerikai-szovjet INF-szerződés "világméretű megkerülésére".

Idő kell ahhoz, hogy a Moszkvával folytatandó tárgyalásokon Európa számára is előnyös eredmény szülessen. A kontinens igen hamar tudni szeretné, vajon ez "átszáll-e" az Egyesült Államok európai NATO-partnereire. Szocsiban április elején Bush és Putyin a globális kihívásokkal szembeni fellépés vonalát illetően "közös vezetésben" (Joint Leadership) állapodott meg, amit Európa egyfelől szívesen vesz, másfelől félelemmel fogad.

Oroszország számára, akárcsak Kína számára, Amerika vonatkoztatási alap, nemzetközi jelentőségű számukra a vele való egyenértékűség, a "többpólusú világrend" csak ezen az alapon lehetséges. A moszkvai hatalmi központban, de Párizsban sem veszi senki komolyan Amerika világhatalmi leépülésének tételét, jóllehet ez politikailag előnyösen kihasználható a világban, különösen Európában. Az Egyesült Államok és Oroszország közös vezető szerepének tétele azonban olyan irányba mutat, amely Condoleezza Rice megfogalmazása szerint egyeztetés révén jelentős haladást ígér.

A német elemző szerint 2009 végéig legalább egy átmeneti megállapodás létrejöhet a hadászati atomfegyverrendszerekről, de felvetődik a kérdés: hol marad Európa? A francia elnök az összes szárazföldi telepítésű európai harcászati és hadműveleti fegyver kiiktatását szorgalmazta. Minthogy ilyenekkel Európában csak Oroszország rendelkezik, felvetődik a kérdés, hogy erről a kérdésről milyen körben kell megállapodni. Az összes európai ország, valamint Törökország számára azonban elengedhetetlen, hogy egy ilyen megállapodás ne csak Oroszország európai részére vonatkozzék, hanem Közép-Ázsia és Szibéria nyugati részére, a Közép-Keletre és Észak-Afrikára is. Irán és az arab országok számára ez előfeltétele lenne annak, hogy az izraeli atomfegyverek is napirendre kerüljenek.