6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A bevándorlás nem növelte a bűncselekmények számát Olaszországban - derült ki a Bergamói Egyetem, a párizsi közgazdasági egyetem és az olasz jegybank közös tanulmányából.
Az elemzésben összehasonlították a bevándorlók - törvényesen betelepülők és illegális bevándorlók - adatait az egyes olasz tartományokban 1996 és 2003 között történt bűncselekmények számával.
"Ökonometriai módszerekkel megállapítottuk, hogy a kriminalitás és a bevándorlás között semmiféle ok-okozati kapcsolat nincsen, ha erről a témáról kívánunk érdemben nyilatkozni, be kell vezetnünk egy harmadik fogalmat, például a gazdagságot" - összegezte a tapasztaltakat Paolo Buonanno, a Bergamói Egyetem professzora.
A más országokból származókat elsősorban azok a városnegyedek - illetve tartományok - szippantják be, ahol nagyobb eséllyel jutnak munkához. Ugyanakkor általában éppen ezekben a régiók a bűnözés célterületei is, hiszen a gazdagabb kerületekben átlagban a lakosság is gazdagabb. Ez a két tény tehát "közös térben" található, de nem függenek össze egymással.
"Vagyis az általános vélekedéssel szemben elméleti síkon nem létezik a bevándorlási hullámokat követő bűnhullám semmilyen típusú bűncselekmény - sem az életellenes, sem a droggal kapcsolatos, sem pedig a vagyon elleni cselekmények - esetében, mondta Buonanno a tanácskozáson.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.