Számos településen károk keletkeztek lakó- és egyéb épületekben, és súlyosan megsérült a vasúthálózat. Ezzel szemben az illetékes vállalatok közlése szerint olajipari berendezésekben nem keletkeztek károk. Groznijban, Csecsenföld fővárosában különösebb kárt nem okozott a földmozgás. Ennek dacára a belváros kilencemeletes házaiból az emberek az utcára csődültek, s arról számoltak be, hogy a felső emeletek 1-1,5 méternyire kilengtek, és használati tárgyak, például televíziókészülékek leestek a helyükről.
A rengés magnitudója az amerikai geológiai mérések intézete szerint 5,9 volt. A földmozgás, amelynek középpontja a csecsen fővárostól mintegy 10 kilométerre északkeletre volt, több mint 30 másodpercig tartott, és azt az egész Észak-Kaukázusban érezni lehetett. Később a térségben még több kisebb rengést regisztráltak.
Földrengés a Kaukázusban, kilengtek a házak
Erős földrengés rázta meg szombaton hajnalban Oroszország észak-kaukázusi térségét, a természeti csapás legalább 12 ember halálát okozta Csecsenföldön, több mint 100 embert különböző sérülésekkel kórházban ápolnak - jelentette szombaton este az NTV televízió a helyi egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.