A hat ellenjelölt "legerősebbike", Gudrat Hasanguliyev lett a második, 5,4 százalékkal - közölte Rizvan Abbaszov, az intézet igazgatója. Ezek az eredmények gyakorlatilag megegyeznek az előre jelzettekkel.
Aliyevet először 2003 decemberében választották meg a Kaukázuson túli volt szovjet tagköztársaság elnökévé. Apja, az akkor elhunyt Heydar Aliyev politikai örökébe lépett. Az idősebbik Aliyev valaha a szovjet időkben a legfelsőbb szintű pártvezetés tagja volt, majd a Szovjetunió felbomlása után 2003-ban bekövetkezett haláláig állt Azerbajdzsán élén.
A szerdai választáson 4,8 millió állampolgár adhatta le voksát, a részvételi arány 70,6 százalékos volt. Ilham Alijev 2003-ban a szavazatok 76,8 százalékát kapta meg, a részvétel pedig 71,2 százalékos volt. Az öt évvel ezelőtti választást a nyugati megfigyelők úgy értékelték, hogy nagyon messze állt a demokratikus normáktól.
Újraválasztották az azeri elnököt egy exit poll szerint
Nyolcvan és fél százalékos szavazati aránnyal újraválasztották szerdán Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnököt azon felmérés szerint, amelyet a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezése (exit poll) alapján készített a Rey azeri intézet.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.