Gheorghe Popa országos rendőrfőkapitány fejébe került a testületnek vásárolt 392 darab Dacia Logan közbeszerzési pályázata.

Traian Basescu államfő, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálatának lezárása előtt egy élő műsorban bejelentette, a testület által 11 700 eurós áron vett autókba, a szerződés szerint 40-50 ezer eurónyi „felszerelést” tesz majd a tendert elnyerő magáncég, amellyel már alá is írták a szerződést.

A most leváltott Popa szerint az autókba a legkorszerűbb, a rendőrségi munkához szükséges eszközöket, berendezéseket szerelik, a Loganok „valóságos kriminalisztikai laboratóriumok” lesznek, ám kívülálló szakemberek úgy vélik, még így sem kerülhetnének ennyibe.

A Logan-botrány után már parázslanak a határőrség közbeszerzési tendere körüli kérdőjelek, mert habár Románia fél milliárd eurót kap az Európai Uniótól a schengeni-övezethez való csatlakozás előkészítésére, a határőrök költségvetési pénzből vesznek 360 terepjárót, összesen 20 millió euró összegben. Az ügy pikantériája, hogy ezt a pályázatot is az az Ager Leasing nyerte el, amelyik a drága Loganokat szállítja a rendőrségnek. Cristian David belügyminiszter most felfüggesztett minden közbeszerzést.

Irházi János / Arad

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Shake

Drog, erőszak, korrupció - papíron

A drogok sötét világa a legtöbbünk számára nem létezik. Még ha a fogyasztás aránylag általánosnak is mondható Magyarországon, a drog előállításáról, szállításáról kevés helytálló információja van az átlagembernek.

MTI Világ

Korrupció a cseh védelmi minisztériumban

Már 35 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást a cseh hatóságok a védelmi minisztériumban két évvel ezelőtt felfedezett korrupciós ügyekkel kapcsolatban - közölte az esetet felügyelő Barnabás Liska, államügyész.

Hét nap

Szófia kontra korrupció

A korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítására, az igazságügy, a pártfinanszírozás, a büntető törvénykönyv és a...

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

Önkormányzati korrupciós dráma ókori versformában

Szokatlan a magyar irodalomban: a Százegyedik év című lírai pamflet egy fiktív település nagyot álmodásáról és piszlicsáré korrupciójáról szól. Mintha újságírói oknyomozás volna, pedig nem az. A soha meg nem épült újrákosi városháza ügye ízig-vérig költői mű. A hvg.hu a szerzővel, a vasárnap, a Magyar Dráma Napján díjjal is elismert Szálinger Balázzsal beszélgetett.

hvg.hu Gazdaság

Ernst & Young: a hazai vezetők nem akarnak szembesülni a korrupcióval

Nehéz pontosan megítélni, vajon növekszik-e a korrupció itthon és világszerte. De az biztos, hogy a jelenlegi mértéke jelentős kihívást jelent mind a vállalatok, mind a törvényhozók számára. Az Ernst & Young tizedik, a vesztegetés és korrupció gyakorlatáról szóló nemzetközi felmérése azt vizsgálta, hogyan látják a vállalati vezetők saját cégük és államuk felkészültségét ezen a téren.

Benkő Eszter Itthon

A nők kevésbé korruptak, mint a férfiak

A vezető pozíciót betöltő női köztisztviselők kevésbé korruptak, mint férfi kollégáik – derül ki egy Finnországban készült felmérésből, illetve ezt támasztja alá egy korábbi, a Világbank által készített tanulmány is.

Vélemény

Mózer András: a korrupcióellenes harc rendhagyó formái

A kormányozhatatlanság nálunk nem azt jelenti, hogy az emberek politikusokat vacsorálnak. A szétesés az, amit magunk körül látunk: nem bízunk a másikban, a zebránál ütjük el a gyalogost, adót - kormányoktól függetlenül - lehetőleg nem fizetünk, a mindent átható korrupciót pedig az élet természetes részének tekintjük.

Vélemény

Korrupciós Citrom-díj Magyarországnak

Lassan, de trendszerűen itatja át életünk minden szegletét a baksiskultúra. Alig vált publikussá a Transparency korrupcióindex-jelentése, máris tetten értek egy APEH-osztályvezetőt. Méghozzá kétmilliós vesztegetés bekaszálása során. S ez, látható tünetként alátámasztja a nemzetközi szervezet diagnózisát. Eszerint a 39. helyről a 47.-re csúsztunk vissza a becsületességi ranglistán.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Közepesen vagyunk korruptak

A Transparency International 2008-as Korrupció-érzékelési indexe azt mutatja, hogy Magyarország korrupciós helyzete a tavalyihoz képest romlott. A 39. helyről a 47.-re csúsztunk vissza. Hazánk ezzel együtt is a közepesen korrupt országok közé tartozik, vesztettünk azonban régióbeli kedvező helyezésünkből.

Hétvégén eldőlhet, meg lehet-e fékezni Trumpot

Hétvégén eldőlhet, meg lehet-e fékezni Trumpot

Beszóltak Észak-Koreából Pompeónak: mérgező növénynek nevezték

Beszóltak Észak-Koreából Pompeónak: mérgező növénynek nevezték

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében

Feljelentést tett a polgármester a félbehagyott balmazújvárosi uszoda ügyében

Nem csak az erdőtüzeket, most már Bolsonarót is meg akarják állítani

Nem csak az erdőtüzeket, most már Bolsonarót is meg akarják állítani