szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól. De tettének büntetőjogi következménye is lehet.

A bécsi közlekedési vállalat szóvivője közölte, hogy a 35 éves alkalmazott, aki ellen korábban semmiféle panasz nem merült fel, nem is próbálta szépíteni a dolgokat. Bevallotta, hogy csak utólag döbbent rá: átlépett egy bizonyos határt. 
    
Az eset a hét végén történt, az 1-es vonalon. A villamosvezető az utolsó járat utasaitól elköszönve hallhatóan a mikrofonba mondta a német nemzetiszocialisták egykori üdvözlését, a Sieg Heil!-t. 
    
Tettének lehetnek büntetőjogi következményei is. A bécsi ügyészség ugyanis hivatalból kivizsgálja az esetet, és ha úgy találja, hogy a villamosvezető megsértette az úgynevezett tilalmi törvényt (Verbotsgesetz), akkor vádat emelhetnek ellene. 
    
Az 1947-ben elfogadott, majd a kilencvenes években tovább szigorított, a náci szervezetek újralapítását és a náci propagandát tiltó, a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azokat, akik nyilvánosan tagadják a náci bűnöket. Tíztől húsz évig - különösen veszélyes esetben pedig életfogytig - terjedő börtönbüntetésre ítélhetik a náci szervezetek újralapítóit és az azokban vezető szerepet vállalókat. Náci propaganda terjesztéséért 5-től 10 évig terjed a kiszabható büntetés.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Neonácik Prágában: hét embert letartóztattak

Hét neonácit letartóztatott a cseh rendőrség szombaton délután Prágában, ahol hatóságok által nem engedélyezett felvonulást akar tartani a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete.

MTI Világ

Betiltottak egy tervezett neonáci menetet Prágában

Betiltották a május 14-re tervezett neonáci menetet Prágában, mert az önkormányzat szerint a rendezvény valódi célja nem a kérvényben bejelentett megemlékezés, hanem a nemzetek és a vallások közti gyűlöletkeltés.

Itthon

Neonácik a Hősök terén: helyszíni riport

Az 1945. február 11-i budai kitörési kísérletre emlékezett szombat délután mintegy kétezer bőrfejű – köztük számos külföldi – a Hősök terén. A Hitler oldalán harcolókat , köztük a Waffen SS-t és a hunagristákat dicsőítő megemlékezés ellen alig pár tucatnyi ellentüntető tiltakozott.

MTI Itthon

A náci eszme újjáéledt veszélyére figyelmeztet az FCÖ

A nácizmus újraéledő eszméi ellen a politikai elit fellépését szorgalmazta a cigányság védelmében Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke az önkormányzat cigány holokauszt megemlékezésén szombaton.

MTI Világ

A brnói melegfelvonuláson tilos a neonáci tüntetés

A kelet-csehországi Brno polgármesteri hivatala nem engedélyezett két olyan szélsőjobboldali tüntetést, amelyet a szombati melegfelvonulással egy helyen és időben akartak megrendezni a szervezők - jelentette be szerdán maga a hivatal.