szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kiszabadultak több mint 8 hónapos szaharai fogságukból a Tunéziában február 22-én eltűnt salzburgi turisták, az 51 esztendős Wolfgang Ebner és 43 esztendős barátnője, Andrea Kloiber.

Az osztrák külügyminiszter, Ursula Plassnik, aki már a nyáron titokban Maliban járt, s tárgyalt kiszabadításukról, ma este Bamakóba utazik, ő fogadja a sok viszontagság után szabaddá vált párt, akik kíséretében holnap érkeznek vissza Ausztriába.

A sivatagi túrákban járatos Ebner barátnőjével és két kutyával vágott neki a kalandos utazásnak, kék színű Landrover terepjárójával Tunéziát akarták elérni. Osztrák értesülés szerint ott estek az Al Kaida egyik – tuareg - szárnyának fogságába, a tuniszi hatóságok azonban ezt cáfolják. Tény, hogy a terroristák 1400 kilométerre hurcolták el magukkal foglyaikat, akiket állítólag Algérián keresztül Maliba vettek.

A terroristák március közepén adtak először az osztrákokról hírt az Al Jazeera televízióban, majd ultimátummal álltak elő: túszaikért három napon belül Tunéziában és Algériában fogságban tartott társaik szabadon bocsátását követelték. Egy nappal később, 2008. március 14-én 10 millió dolláros váltságdíjat is akartak, majd pedig egy Ausztriában fogva tartott ifjú terrorista pár elengedését, s az osztrák katonák kivonását Afganisztánból.

Beszállt a közvetítésbe a francia elnök is, s a következő hónapokban remélni lehetett, hogy a túszok élnek. Hogy pontosan minek köszönhetik most szabadulásukat, azt egyelőre nem lehet tudni. A terroristákkal maga Mali elnöke tárgyalt, a háttérben mindvégig az osztrák katonai hírszerzés tevékenykedett, amely Maliban folyamatos bemérte a túszok állandóan változó tartózkodási helyét.

Földvári Zsuzsa / Bécs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!