A Mozgalom a Többpárti Demokráciáért (MMD) színeiben induló Banda, aki Levy Mwanawasa államfő augusztusi halála után lett alelnökből az ország ideiglenes elnöke, a szavazatok 40,09 százalékát kapta meg a csütörtöki voksoláson, míg fő ellenfele, Michael Sata 38,13 százalékot szerzett - ismertette a végeredményt Florence Mumba, a bizottság elnöke. A részvétel alacsony, 45 százalékos volt.
Az ellenzéki Hazafias Front (PF) jelöltje, a populista Sata, aki pozíciókat szerzett több, eddig a hatalomra szavazó választókörzetben, csalásokat emleget, és már közölte, hogy vitatja az eredményt. A jelen lévő afrikai megfigyelők viszont "átláthatónak" ítélték a voksolást.
Zavargásoktól tartva a rendőrséget és a katonaságot már szerdán riadókészültségbe helyezték a szegény afrikai országban, ahol a lakosság 64 százaléka kevesebb mint két dollárból él naponta.
Átláthatóan zajlott az elnökválasztás Zambiában
Az ügyvezető államfő, Rupiah Banda nyerte - kis különbséggel - a zambiai elnökválasztást - jelentette be vasárnap az országos választási bizottság.