szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hosszú évek óta a legjobb választási eredményét érte el: az exitpoll-adatok szerint a szavazatok közel 7 százalékát szerezte meg a hétvégi, romániai parlamenti választásokon - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára.

Gémesi Ferenc szerint ez visszaigazolása annak, hogy az RMDSZ aktív szerepet játszott a román-magyar viszony alakításában és Románia fejlesztésében.  "Megmaradt a magyar képviselet a román parlamentben és ennek megvan a maga bázisa" - mondta a szakállamtitkár, hozzátéve, hogy nemcsak a magyar képviselet, hanem a valódi érdemi munka elvégzése miatt is szavaztak a pártra. Folytatódott a helyhatósági választásokon kialakult tendencia, amely a párt erősödését vetítette előre - közölte Gémesi Ferenc.

Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő azon nyilatkozatára, amely szerint az RMDSZ "túlnyerte magát", a szakállamtitkár úgy reagált: a mostani eredmény ugyanabban a sávban van, amelyben az RMDSZ a kilencvenes évek óta mozog, így nem lehet túlnyerésről beszélni.

Az, hogy milyen kormány alakul és abban az RMDSZ milyen szerepet kap, a belpolitikai folyamatok eredménye lesz - szögezte le Gémesi Ferenc, hozzátéve, hogy az RMDSZ viszonya kiegyensúlyozott a parlamenti pártokkal, és a párt nyitottságot mutat az együttműködésre. Sok múlik a mandátumszámításon, amelynek eredményét a hét végére ígérik - hangsúlyozta.

A vasárnapi, romániai választásokon az exitpoll-adatok szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerepelt a legjobban: a szavazatok mintegy 36 százalékát szerezte meg.

A Realitatea hírtelevízió az INSOMAR közvélemény-kutató intézet adatait tette közzé az urnazárás, este kilenc (magyar idő szerint nyolc) óra után. Eszerint a képviselői helyekért folytatott küzdelemben első helyen szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) 36,2 százalékkal. A második a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 30,3 százalékkal,  a harmadik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20,4 százalékkal. Az RMDSZ 6,7 százalékkal szerezte meg a negyedik helyet.  A szenátori helyekért folytatott harcban a PSD 35,9, a PD-L 31,1, a PNL 19,9, az RMDSZ pedig 6,7 százalékot szerzett.

A rendszerváltás után most először szavaztak személyekre és nem pártlistákra Romániában. Az egyfordulós, egyéni választókerületes rendszer keretében 334 képviselőt és 137 szenátort kellett megválasztani.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
WHO-főigazgató: Katasztrofális morális bukás szélére sodródott a világ

WHO-főigazgató: Katasztrofális morális bukás szélére sodródott a világ

Az ezredfordulós generációból sokan a koronavírus miatt lesznek autóvásárlók

Az ezredfordulós generációból sokan a koronavírus miatt lesznek autóvásárlók

Meghalt a gyilkosságért elítélt zeneipari nagyágyú, Phil Spector

Meghalt a gyilkosságért elítélt zeneipari nagyágyú, Phil Spector