szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A belga rendőrség által az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat "élő legendájának" tartott Malika el-Arúd is azon tizennégy személy között van, akiket terrortervek gyanúja miatt őrizetbe vettek Belgiumban - értesült a CNN.

Az amerikai hírtelevízió honlapján közölt, belga rendőrségi forrásra hivatkozó beszámoló szerint a nő annak a férfinak az özvegye, aki 2001-ben egy társával együtt öngyilkos merényletben végzett Ahmed Sah Maszúddal, az afgánok nemzeti hősként tisztelt tálibellenes katonai parancsnokával. A merényletet Oszama bin Laden al-Kaida-vezér utasítására, két nappal a szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások előtt követték el.

Malika el-Arúd a hatóságok feltételezése szerint tagokat toborzott a terrorista hálózat számára, nem pedig annak harcosaként tevékenykedett - tudatta a CNN a közép-európai idő szerint péntekre virradóra ismertetett beszámolóban.

A nő két évvel ezelőtt az amerikai hírtévének adott interjúban arról beszélt, hogy néhai férjével együtt mennyire szerették Oszama bin Ladent. Arra is kitért, hogy szerinte az iszlám hit betetőzését jelenti vértanú özvegyének lenni, amely a nő számára "rendkívüli" érzés.
  
A belga rendőrség 14 személyt vett őrizetbe, és a hatóságok szerint valószínű, hogy legalább egyikük merényletet tervezett az európai uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtök-pénteki találkozója alatt. Johan Delmulle főügyész csütörtökön közölte, egyikükről szinte bizonyosan tudni lehet, hogy öngyilkos merényletre készült. A támadás helyszíne a rendőrség gyanúja szerint inkább egy ázsiai ország - Afganisztán vagy Pakisztán - lehetett volna, de némi kockázata egy Európában, azon belül a belga fővárosban elkövetendő támadásnak is volt.

A CNN-nek nyilatkozó forrás szerint az őrizetbe vettek valamennyien marokkói származásúak, s többségük belga útlevéllel rendelkezett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Egy al-Kaida-vezető "házi négernek" nevezte Obamát

"Házi négernek" nevezte és óva intette az afganisztáni csapaterősítéstől Barack Obamát, az Egyesült Államok megválasztott elnökét az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője.

MTI Világ

Lengyelországban vallatott al-Kaida vezetőket a CIA

Egy észak-lengyelországi titkos börtönben vallatta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az al-Kaida terrorszervezet több vezetőjét, köztük Halid Sejk Mohammedet, aki részt vett a 9/11-es merényletek megtervezésében - írta a The New York Times.

MTI Világ

Az al-Kaida lehetett az isztambuli agresszor

Fegyveres támadás érte szerda délelőtt Isztambulban az amerikai konzulátust; három fegyveres és három rendőr meghalt. A rendőrség gyanúja szerint a merénylet mögött az al-Kaida terrorszervezet áll.

MTI Világ

Az iraki al-Kaida meggyengült, de még nincs legyőzve

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezete - amelyet üldöznek az iraki és az amerikai fegyveres erők, a törzsi milíciák, elutasítja a lakosság egy része - meggyengült, de elemzők szerint még nincs legyőzve.

MTI Világ

Végeztek a kettes számú iraki al-Kaida-vezetővel

Az amerikai hadsereg közleménye szerint amerikai katonák végeztek október 5-én az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetének második számú vezetőjével az arab ország északi részén fekvő Moszul városában.

MTI Világ

A CIA főnöke magabiztos az al-Kaidát illetően

Az al-Kaida terrorszervezete lényegében vereséget szenvedett Irakban és Szaúd-Arábiában, s védekezésbe szorult a világ számos más részén – jelentette ki Michael Hayden CIA-igazgató a Washington Postnak.

hvg.hu Tech

Közösségi oldalakra is ráteszi a kezét az al-Kaida

Az amerikai katonaság hírszerzői új jelentést publikáltak: számos forrásból azt vonták le, hogy a Twitter, a GPS-alapú térképek, illetve a hangszínváltoztató szoftverek potenciális terrorista eszközök, terrorista célú felhasználásukat pedig már most számos fórumon vitatják.