szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hollandia nem vesz részt az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciáján, ha a határozattervezet szövegéből nem törlik az Izrael-ellenes részeket - közölte a holland külügyminiszter.

A jövő áprilisi tanácskozásra előkészített határozattervezet "szokatlanul szegényes és összefüggéstelen". Emellett félő, hogy egyes országok "antiszemita boszorkányüldözést" csinálnak az értekezletből - vélekedett Maxime Verhagen.

Úgy tűnik, a szöveget megfogalmazó országok egyedüli szándéka az, hogy bírálják Izraelt és elítéljék a Nyugatot - vélekedett. Hollandia "nem vesz részt antiszemita megnyilvánulásban" - jelentette ki a miniszter. Izrael már korábban jelezte: távol marad a konferenciától, amely megítélése szerint egyre inkább egy Izrael-ellenes törvényszékhez hasonlít.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Egyre több az erőszakos zsidó telepes

Jelentősen megnőtt azoknak a zsidó telepeseknek a száma, akik erőszakos támadásokat intéznek palesztinok és izraeli katonák ellen – mondta Gadi Samni vezérőrnagy, az izraeli hadsereg ciszjordániai parancsnoka a Háárec című izraeli lapban.

MTI Világ

A palesztinok szkeptikusok Obamával

A palesztinok többsége úgy véli, hogy Barack Obama megválasztása az Egyesült Államok elnökének nem jár semmilyen hatással az Izraellel való konfliktus rendezésének esélyeire.

MTI Világ

Abbász Sólyomnál

A palesztin és a magyar nép közötti hagyományosan jó viszonyt hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, miután a budapesti Sándor-palotában megbeszélést folytattak egymással.

MTI Világ

A palesztin elnök ultimátumot intézett a Hamászhoz

Ultimátumot intézett hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök az általa vezetett Fatah mozgalom riválisához, az iszlamista Hamászhoz: kiírja a választásokat, ha a Hamász az év évéig nem tér vissza a tárgyalóasztalhoz.

MTI Világ

Olmert vasárnap távozik, Livni érkezik

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök vasárnap bejelenti lemondását, miután Cipi Livni külügyminiszter személyében megválasztották utódját a kormányzó Kadima párt élére.

MTI Világ

Olmert válaszcsapást fontolgat

Ehud Olmert izraeli ideiglenes kormányfő a vasárnapi kabinetülésen bejelentette, hogy fontolóra veszi válaszcsapás elrendelését a Gázai övezetből induló Izrael elleni rakétatámadásokra - közölte egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő.