Több ezren tüntetnek Nagy-Britanniában az izraeli hadműveletek ellen

Több ezres, helyenként incidensekbe torkolló tüntetéseken tiltakoztak szombaton több brit nagyvárosban a gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.

  • MTI

A legnagyobb megmozdulást Londonban szervezték; itt becslések szerint 7-10 ezren vonultak a Temze rakpartjain és a kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon a Trafalgar téri gyülekezőhelyre.



A vonuló tömegből több százan a Whitehallról nyíló Downing Street - a miniszterelnöki rezidenciának otthont adó, vasráccsal elzárt kis utca - kapujához hajították cipőiket, felidézve annak az iraki újságírónak a tiltakozó akcióját, aki néhány hete Bagdadban George Bush amerikai elnököt próbálta eltalálni cipőivel.



A Downing Street környékén tűzijáték-rakétát is kilőttek a rendőrsorfal felé, de sérülés nem történt.



A londoni demonstráción megjelent Ken Livingstone, a brit főváros korábbi baloldali polgármestere, aki mindig is keményen bírálta a palesztinokkal szembeni izraeli politikát.



A kormányzó Munkáspárt balszélét képviselő Livingstone Ariel Saron egykori izraeli kormányfőt - aki hosszú ideje kórházban fekszik súlyos szélütéssel - egy ízben nyilvánosan olyan háborús bűnösnek nevezte, akinek szerinte börtönben lenne a helye.



Jelen volt a londoni tüntetésen a főszervezők között Bianca Jagger, a Rolling Stones frontemberének, Sir Mick Jaggernek az első felesége és Annie Lennox, a Eurythmics egykori énekese. Lennox a BBC-nek kijelentette: a jelenlegi izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban "egyik félnek sincs igaza", és a gázai övezetben megölt minden egyes áldozat helyébe "száz öngyilkos merénylő lép".



Szombaton összesen 18 brit nagyvárosban tartottak összehangolt megmozdulásokat, köztük Portsmouthban, Manchesterben és Glasgow-ban.



Aznap a brit kormány is hivatalos - Izraelt alig burkoltan bíráló - nyilatkozatot adott ki, leszögezve: a katonai műveletekben "máris túl sokan haltak meg", és alkalmat kell teremteni arra, hogy a humanitárius segélyek eljussanak a rászorulókhoz.



A Downing Street közleménye fontosnak nevezte a gázai-egyiptomi határ megnyitását is, olyan módon, hogy az ne veszélyeztesse Izrael biztonságát.



A nyilatkozat szerint, amelyet Gordon Brown kormányfő nevében adtak ki, "az önmérsékletnek kell felülkerekednie" a konfliktusban.

Hozzászólások