Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
India hivatalosan átadta Pakisztánnak azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint "pakisztáni elemek" álltak a tavaly novemberi mumbai (bombayi) merényletek mögött - jelentette be hétfőn Pranab Mukherdzsi indiai külügyminiszter. A pakisztáni külügyminisztérium megerősítette a hírt.
Újdelhi kezdettől fogva azt állította, hogy Pakisztánban működő iszlamista szélsőségesek követték el a 164 halálos áldozatot követelő, összehangolt terrortámadás-sorozatot, Iszlámábád azonban tagadta a vádakat és bizonyítékokat követelt a szomszéd ország hatóságaitól.
Az indiai közlemény szerint a bizonyítékok között, amelyeket Pakisztán indiai főképviselőjének (nagykövetének) adtak át, szerepel a merényletekben részt vevő egyetlen túlélő fegyveres kihallgatási jegyzőkönyve, a terroristák és feltételezett pakisztáni kapcsolataik közötti beszélgetések, továbbá a terrorakciók helyszínein összegyűjtött fegyverek és műholdas telefonokon folytatott beszélgetések átiratai.
A pakisztáni külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a nagykövet máris eljuttatta az írásos és hangdokumentumokat az iszlámábádi kormánynak, és az illetékes hatóságok tanulmányozzák azokat.
India az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt a betiltott pakisztáni Laskar-e-Taiba iszlamista fegyveres csoportot teszi felelőssé a november 26 és 29 között végrehajtott merényletsorozatért. Újdelhi szerint ez a szervezet képezte ki a 10 fős terrorista kommandót a pakisztáni titkosszolgálat támogatásával. India a nemzetközi közvélemény meggyőzésére nagyszabású diplomáciai offenzívára készül: még a héten az Egyesült Államokba utazik Palaniappan Csidambaram indiai belügyminiszter, hogy az amerikai vezetésnek is bemutassa a Pakisztán szerepéről szóló "kimerítő és megcáfolhatatlan bizonyítékokat."
Közben hétfőn Iszlámábádba érkezett Richard Boucher dél-ázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes, hogy enyhíteni próbálja az India és Pakisztán közötti feszültséget. Az indiai média úgy tudja, hogy Boucher Újdelhibe is ellátogat, de ezt még nem erősítették meg amerikai illetékesek.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.