A katolikus egyházfő Izrael két főrabbija, a szefárd Slómó Amar és az askenázi Jóna Mecger jelenlétében felidézte a II. vatikáni zsinat döntését, amellyel visszavonta az egyház "istengyilkossági" vádját a zsidókkal szemben. Ez utóbbi évszázadokon át szolgált az antiszemitizmus alapjául.
"Mint a Nostra Aetate (a zsinat nyilatkozata) világosan kimondja, az egyház továbbra is nagyra értékeli a keresztények és a zsidók közös örökségét, és egyre mélyülő kölcsönös megértést, valamint tiszteletet kíván mind a bibliai és teológiai tanulmányok, mind pedig a testvéri párbeszéd révén" - jelentette ki XVI. Benedek.
A találkozó után az izraeli rabbinátus üdvözölte, hogy megfogalmazása szerint "a katolikus egyház felhagy a hittérítéssel a világ zsidósága körében". "A pápa megerősítette, hogy elődje, II. János Pál útján halad tovább, aki elkötelezte magát amellett, hogy véget vet a hittérítésnek a zsidóság körében" - mondta Sír Jásuv Kohen főrabbi, a rabbinátus vatikáni képviselője. Az előrelépéshez jelentősen hozzájárult az a bizottság, amelyet 2000-ben hoztak létre a kétoldalú párbeszéd előmozdítására - hangsúlyozta a főrabbi, aki a rabbinátust képviseli a testületben.
Állítása szerint a megbeszélésen a pápa és a főrabbik között "szóbeli megállapodás" jött létre azoknak a zsidó gyerekeknek az ügyében, akiket a katolikus egyház bújtatott a II. világháború alatt. XVI. Benedek nem zárkózott el az elől, hogy átadják a gyerekek névjegyzékét - mondta Kohen főrabbi. A listát a mai napig nem hozták nyilvánosságra, annak ellenére, hogy Izrael és a világ más országaiban működő zsidó szervezetek ezt egyre sürgetőbben követelik.
A pápa előzőleg a Siratófalhoz, a judaizmus legfőbb szent helyéhez, Salamon király második templomának utolsó maradványához zarándokolt el. Miután XVI. Benedek latin nyelven felolvasta a 121. zsoltárt, és a több ezer éves kövek közé csúsztatott egy írást Jeremiás könyvének idézetével ("Jó az Úr azokhoz, akik várják őt, a lélekhez, aki keresi őt"), néhány percig elmélkedett a falnál. A Vatikán szerint a pápa a cédulán békét kért a Szentföld, az egész Közel-Kelet és az emberiség számára.
"Visszavonhatatlan" a katolikus egyház és a zsidóság megbékélése
"Visszavonhatatlan" kötelessége a katolikus egyháznak a valódi és tartós megbékélés a zsidósággal - jelentette ki kedden XVI. Benedek pápa a jeruzsálemi Nagyzsinagógában.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.