Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Nem létező terrorveszélyre hivatkozva, a telefontársaságokat adatszolgáltatásra kötelezve több mint kétezer telefonbeszélgetés felvételét szerezte meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - írta keddi számában a The Washington Post.
A lap szerint a távközlései adatok gyűjtésének jogosságát az FBI tisztviselői 2002 és 2006 között utólagosan igazolták. Michael Kortan, az FBI szóvivője közölte, hogy ez a gyakorlat 2006-ban megszűnt, és ezt követően már nem fordult elő hasonló eset. Valerie Caproni, az FBI jogtanácsosa kijelentette: a hivatal az eljárásrendet sértette meg, és ezt a gyakorlatot már jóval korábban be kellett volna szüntetnie. Robert Mueller FBI-igazgató állítólag nem tudott ezekről a gondokról addig, amíg a minisztérium főfelügyelője 2006-ban nem kezdett el vizsgálódni. Az FBI szóvivője hangsúlyozta, hogy embereik csupán a törvényes nyomozói érdekek érdekében használtak nem hivatalos módszereket a telefonbeszélgetések adatainak megszerzésére.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.