A nyolc magyar állampolgár - közölte hétfőn Petra Vasková, a Besztercebánya megye rendőr-főkapitányságának szóvivője - a Körmöcbányától délnyugatra fekvő Jánosgyarmaton sátorozott, amikor a zsaroló felkereste őket, s mindenkitől útlevelét, illetve fejenként 100-100 eurót követelt. Később a zsaroló a magyarokat "egy Toyota Hilux gépkocsin egy Jánosgyarmat közelében lévő nagy ház elé vitte, ahol lőfegyvert fogott rájuk és 200 eurót követelt". Miután a követelt összeget megkapta, a zsaroló egy vadászkutya segítségével újra a gépkocsiba "terelte" a magyarokat, és valamivel később Jánosgyarmat közelében kitette őket, majd elhajtott a helyszínről. Vasková szerint a szlovák rendőrség vasárnap megkezdte az ügy kivizsgálását. Az eljárást zsarolás, valamint a személyi szabadság korlátozása miatt folyik.
Magyar turistákat zsaroltak meg Szlovákiában
Magyar turistákat zsarolt meg eddig ismeretlen tettes szombaton Közép-Szlovákiában.
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Óriás infografikán a focivébék legérdekesebb számai
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
Mérgeskígyókkal, méregdrága közlekedéssel és vízumparával fordul rá Amerika a foci-vb-re
Megszavazták a devizahiteles perek és kilakoltatások felfüggesztését
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék
Lackfi János: Három harkály hirtelen
Kirúgta a kormány Sztojka Attila unokatestvérét a TEF főigazgatói posztjáról
Kirúgták egy MÁV-cégtől az Orbán Viktor országjárásán feltűnt feketeruhások egyikét
Fábry Sándor otthagyhatja a köztévét
Megvan, hogy hová vezet Orbán Viktor első hivatalos, nem miniszterelnöki külföldi útja
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.