szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hanyagság, emberi mulasztás okozta a szeptember 27-i sanghaji metróbalesetet, amelyben több mint 290 utas sérült meg - közölték csütörtökön. Tizenkét embert vontak felelősségre az ügyben.

A megbüntetettek között van a 10-es metróvonal üzemeltetést ellenőrző központjának vezető diszpécsere, akit leváltottak, továbbá az üzemetetésben és az áramellátás biztosításában dolgozó 11 különböző beosztású munkatárs. Egy részüket elmozdították a posztjukról, másokat lefokoztak.

A baleset egy állomás jelzőrendszerének meghibásodása miatt következett be, két szerelvény ütközött össze. A több mint 290 sérültből 70 ember még mindig kórházi kezelésre szorul. Korábbi jelentések szerint majdnem húsz ember szenvedett súlyos sérüléseket.

A hibát az áramellátás hiánya idézte elő, amit követően az ügyeletesek egy sor hibás utasítást adtak. Végül ez vezetett a vonatok ütközéséhez - áll a vizsgálati jelentésben.

A szeptemberi baleset előtt is történtek hibák a jelzőrendszerben a sanghaji metróvonalon, a rendszert gyártó vállalatot pedig több szerencsétlenségért is felelősségre vonták már.

A történtek felháborították a kínai közvéleményt, különösen, hogy alig két hónappal korábban két szuperexpressz ütközött, ugyancsak hibás jelzőberendezések miatt. A kínai médiában és az internetes online fórumokon a felelősök megállapítását és számonkérést követelték, a sanghaji metrót üzemeltető cég pedig azonnal közleményt adott ki, amiben a cég "fekete napjának" nevezte szeptember 27-ét, és "a nyomozás eredményétől függetlenül" bocsánatot kért az utasoktól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!