Betegágyon tolták be a tárgyalóterembe perére a februárban lemondani kényszerült, majd őrizetbe vett Hoszni Mubarak egyiptomi exelnököt, aki két fiával, Gamallal és Alaaval áll bíróság elé korrupció, hatalommal visszaélés és sikkasztás vádjával. Emellett a 30 éven át regnáló, 83 éves Mubarakot és egykori belügyminiszterét előre kitervelt, szándékos gyilkossággal is vádolják. A Mubarak elmozdítását követelő, 18 napon át tartó februári demonstrációkat a hadsereg erőszakkal próbálta feloszlatni, az összecsapások 850 halálos áldozatot követeltek.
Az egyiptomiak a múlt héten élő tévéadásban láthatták a fiaival együtt ketrecbe zárt, halálos rákbeteg Mubarakot, aki meg is szólalt, de csak annyit mondott: „az összes vádat tagadom”. Az egykor teljhatalmú, mára legyengült Mubarak látványa egyeseket megindított, sokan könnyekre fakadtak, és felemlegették, mennyi jót tett, megmentette például Egyiptomot a szélsőséges iszlámtól, irányította a támadásokat a légierő parancsnokaként az Izrael elleni 1973-as háborúban, a zsidó állammal 1979-ben megkötött békemegállapodással pedig távol tartotta az országot a véres konfliktusoktól. Az egyiptomiak többsége azonban ellenkezőleg gondolja, és bízik benne, hogy halálos ítéletet szabnak ki rá. A megosztottságot mutatja, hogy a bíróság előtt ellene és mellette is tüntettek, a két tábor verekedésbe keveredett, a rendőrségnek kellett közbelépnie. Az exelnök ártatlanságát bizonyítandó ügyvédei tanúként kívánják megidézni Mohamed Huszein Tantávi marsallt, a legfelső katonai tanács jelenlegi vezetőjét és a hadsereg legalább 1600 katonáját, ám egykori szövetségeseinek többsége mindent elkövet, hogy elhatárolódjon tőle.