
Ezrek gyűltek össze Kijev belvárosában, hogy tiltakozzanak Julija Timosenko korábbi ukrán miniszterelnök őrizetbe vétele ellen, és a kemény mag hétfőn össze is csapott a rohamrendőrökkel. A tüntetők egy része már a múlt pénteki letartóztatás után sátrat vert az ukrán főváros központjában lévő Függetlenség téren, ahol a rendőrök vaskorlátokkal akadályozzák meg, hogy mások is odatelepedjenek. Bár Timosenko hívei folyamatosan agitálják a járókelőket, úgy tűnik, Kijevben egyelőre nincs forradalmi hangulat: sem a hatalommal való visszaéléssel vádolt exkormányfő támogatóinak, sem az ugyancsak gyülekező ellentüntetőknek nem sikerül maradásra bírniuk az éppen arra sétáló honfitársaikat.
A 2005-ben, majd 2007-től 2010-ig kormányfő, 50 éves Timosenko láthatóan mindent elkövetett őrizetbe vételéért és az újabb politikai botrány kirobbantásáért. Miközben folyamatosan tagadja, hogy a vádnak megfelelően hatalmával visszaélve kényszerítette volna 2009-ben a Naftogaz ukrán gázkereskedő céget az orosz–ukrán gázegyezmény megkötésére, a bíróságot semmibe vette. Nem állt fel, amikor kérdezték, és minden kérdésre azt válaszolta, hogy a pert előkészítő ügyészek egytől egyig Viktor Janukovics államfő bábjai. „Most már áttérhetünk a főbe lövésre vonatkozó javaslatra is” – kommentálta például, amikor közölték, hogy őrizetbe veszik a bíróság megsértése miatt. Egyelőre óvadék ellenében sem engedték szabadon, és nem közölték, mennyi ideig tartják fogva.
Míg a kijeviek többségét egyelőre nem foglalkoztatja a Timosenko-ügy, a külvilág hangosan reagált a volt miniszterelnök által politikai boszorkányüldözésnek titulált perre. Az amerikai külügyminisztérium szerint az őrizetbe vétel után kétségessé vált, hogy Ukrajna jogállamnak tekinthető-e, és az EU illetékesei is aggasztónak nevezték az eljárást. A Timosenko elleni fellépésre egyébként éppen akkor került sor, amikor Brüsszel és Kijev a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és esetleges vámmentességi megállapodásról tárgyalt.

Miközben Timosenkót – és egykori belügyminiszterét, a tavaly december óta ugyancsak rács mögött lévő Jurij Lucenkót – a hatalommal való visszaéléssel vádolják, homályos hátterű, újonnan létrejövő cégek kapnak milliárdos megbízásokat. Egyikük, a korábban ismeretlen Zeonbud például több mint 10 millió ukrajnai háztartásban jut egyedüli szolgáltatói jogosultsághoz októbertől, amikor megkezdik az áttérést a digitális tévéadásokra. Az ismeretlen hátterű, offshore cégeken keresztül üzemelő cég a következő tíz év alatt 2 milliárd dolláros forgalomra számíthat. Kijevi elemzők szerint a vállalat mögött Janukovicshoz közel álló emberek állnak. Mindenesetre valóban gyanús, hogy a cég az állami tulajdonú Ukreximbanktól kapott bankgaranciával indulhatott a műsorszórási pályázaton. Hasonló a helyzet a Khlib Investbud nevű céggel is, amely néhány hónapja az ukrán gabonaexportra kapott kvázi monopóliumot.
Az ukrán belpolitika és gazdaság átláthatatlansága az egyik oka annak, hogy valamennyi felmérés szerint a volt szovjet tagköztársaság polgárainak jó része kudarcként éli meg a függetlenség 1991-es kihirdetése óta eltelt két évtizedet. A kijevi Socis közvélemény-kutató cég szerint a megkérdezetteknek csupán 46 százaléka szavazna ismét igennel egy függetlenségi népszavazáson – 1991-ben az arány meghaladta a 90 százalékot –, és minden negyedik nemet mondana rá. „Két évtizeddel ezelőtt a többség az önállóságban látta Ukrajna boldog jövőjének a kulcsát. Régen azt mondtuk, hogy Moszkva lop el mindent Ukrajnától, most saját politikusaink és üzletembereink teszik ugyanezt. Ez az oka a nagyfokú pesszimizmusnak” – mondta nemrég újságíróknak Olekszander Sztegnij, a Socis vezetője. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elégedetlenség nem jelenti a Szovjetunió iránti nosztalgiát.