Egyívású ellenségek

„Ha gyilkolni kell, önök tudják, hogyan tegyék” – vágta oda Tayyip Erdogan török kormányfő Simon Peresz izraeli elnöknek két és fél éve a davosi világgazdasági fórumon. Egy évvel később Daniel Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes az övénél alacsonyabb székre ültette a török nagykövetet, és nem tisztelték meg sem frissítővel, sem a török zászlóval. A két ügy jól mutatja, hogy az utóbbi években stratégiai szövetségesekből regionális riválisokká vált Törökország és Izrael szembenállásának van egy harmadik eleme is. Mindkét ország furcsamód hasonló változáson ment át, a hatalom a nyugatias és szekuláris elit kezéből átcsúszott a populista, vallásos és nacionalista erőkébe – írta a The New York Times amerikai napilap.

Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság atyja és David Ben Gurion, Izrael alapító kormányfője között sok közös vonás volt. Az utóbbi Isztambulban tanult jogot, és Atatürk hatással volt rá. Mindketten modern társadalomban gondolkodtak, amelyben a vallást és az etnikai különbséget problémának látták. Atatürk az iszlamistákat és a kurdokat, Ben Gurion az ortodoxokat és a keleti szefárdokat nem szívelte.

Izraelben 1977-ben a baloldali Munkapárt elvesztette egyeduralmát, azóta a jobboldali, a szélsőségesen nacionalista és vallásos pártok a meghatározók. Törökországban pedig 2002-ben az iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jutott hatalomra, a hagyományos világi konzervatív pártok pedig eltűntek a süllyesztőben. Az AKP felkarolta a kemalista elit által figyelmen kívül hagyott, konzervatív és vallásos vidéket, és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek is inkább a vallásos, vidéki, kevésbé iskolázott rétegek a hatalmi bázisa – mondta Alon Liel, Izrael volt ankarai nagykövete.

Mindkét országnak gondot okoznak a szélsőségesek: a törököknek a kurd szeparatisták, az izraelieknek a Hamász. Mindkettő megszálló hatalom, Törökország Észak-Ciprust, Izrael a palesztin területeket tartja ellenőrzése alatt, a nemzetközi közösség rosszallása ellenére. De jelenleg mindkét országban meghatározó társadalmi trend, hogy erény a szembenállás a külföldiekkel, és a külvilág figyelmen kívül hagyása.