Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megtartotta szerdán kétezredik ülését az Európai Bizottság, ez alkalomból II. Albert belga király is látogatást tett a testület brüsszeli székhelyén.
Az Európai Unió végrehajtó testületének jelenlegi formájú működését 1967. július 1-je óta számítják, az első ülést közel 45 évvel ezelőtt, 1967. július 6-án tartották a belga fővárosban. Az Európai Bizottság azzal jött létre, hogy egyesítették a három addigi európai közösség (Európai Szén- és Acélközösség, Európai Gazdasági Közösség, Euratom) végrehajtó szerveit.
A több mint 20 ezer saját alkalmazottat foglalkoztató uniós intézmény feladata az EU-jogszabályok alkalmazása és betartásuk ellenőrzése, illetve további jogszabályokra vonatkozó javaslattétel a döntéshozó szervek (Tanács és Európai Parlament) számára.
A kollégium (egységes szakmai testület) formájában működő bizottság az adminisztratív szünetek kivételével hetente ülésezik. A jelenleg 27 fős (az uniós tagországok számával megegyező létszámú) testület többnyire szerdánként ül össze, kivételt elsősorban az Európai Parlament Strasbourgban tartott ülésszakának hetei jelentenek, amikor a bizottság is az elzászi nagyvárosban találkozik, kedden.
II. Albert a bizottság közleménye szerint munkaebédet tartott a José Manuel Durao Barroso elnökletével dolgozó 27 biztossal, és ezen a jelenlegi legfőbb európai aktualitásokról esett szó. A belga király egy kiállítást is megnyitott a bizottságnak otthont adó Berlaymont-palotában, a tárlat a testület eddigi munkásságával foglalkozik. Az egyik kiállított tárgy az a tárgyalóasztal, amelynél a testület a hatvanas években tartotta megbeszéléseit.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.