Ha rózsabimbó lehetne

  • HVG
Ha rózsabimbó lehetne

Röviddel a szíriai felkelés tavaly márciusi kezdete előtt fényképek jelentek meg Basar Asszad elnökről, amint a feleségével, Aszmával kerékpározik, illetve három gyermekükkel játszanak. A képek nyilvánvalóan azzal a szándékkal kerültek nyilvánosságra, hogy megmutassák: a család normális, boldog életet él. Bár az Asszad família mindennapjai nem szokványos módon teltek, a bennfentesek szerint a meghittség nem csak látszat volt, a pár valóban új színt vitt a közéletbe a 2000-ben meghalt Háfez Asszad kőkemény diktatúrája után. Mindez jórészt a szír szülőktől 1975-ben Londonban született Aszmának köszönhető. Az elegáns és csinos hölgy számítástechnikát tanult, és a brit fővárosban bankárként kezdett dolgozni, de feladta karrierjét, amikor 2000-ben hozzáment a pár hónappal korábban elnökké avanzsált ifjú Asszadhoz.

A szunnita Aszma népszerű volt, tevékenysége java része jótékonykodásból állt, az arab világ modern női arcának tartották, akit Károly brit trónörökös tragikusan elhunyt volt felesége után a Közel-Kelet Diana hercegnőjének neveztek. Külön gondot fordított a civil társadalom megteremtésére, hogy – mint mondta – mindenki felelősséget vállaljon az ország fejlesztésében. Kulturális missziója során nemcsak Szíria gazdag történelmi-tárgyi örökségét, de az emberek nyitottságát mint „szoftvert” is fontosnak tartotta.

A Vogue amerikai magazin által a sivatag rózsájának nevezett Aszma az utóbbi időben eltűnt, mintha nem törődne azzal, mi folyik az országban. A harcok idején több százezer font értékben új bútorokat vásárolt a latakiai elnöki nyári palotába, és nem reagált azokra a felszólításokra, hogy gyakoroljon nyomást férjére a vérontás leállításáért.