Az amerikai külügyminisztérium épületében 1933-tól vésik márványba azok nevét, akik diplomáciai küldetésük során haltak meg. Az első helyen William Palfrey szerepel, akit 1780-ban azzal bíztak meg, hogy Franciaországban főkonzulként képviselje a fiatal Egyesült Államokat, de röviddel a tengerre szállás után nyoma veszett. A márványlapokon 236 ember neve van, akik 64 országban vesztették életüket, akár erőszakos körülmények között, akár betegségben. Hozzájuk csatlakozik a Bengáziban a napokban meghalt beosztott diplomata, illetve Christopher Stevens nagykövet, aki előtt öt amerikai misszióvezető lett gyilkosság áldozata, ketten pedig balesetben hunytak el.
- John Gordon Mein nagykövetet 1968-ban Guatemalavárosban lőtték agyon, amikor balos gerillák megtámadták a limuzinját. A hadsereg többször is védelmet kínált a polgárháborús körülmények miatt, ám a diplomata kitartott amellett, hogy Amerika képviselőjét nem kényszerítik a terroristák páncélozott autóba.
- Cleo A. Noelt 1973-ban Szudán fővárosában, Kartúmban a szaúd-arábiai nagykövetségről rabolta el kilenc másik diplomatával együtt az előző évben a müncheni nyári olimpián 11 izraeli sportolót lemészároló Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet, amely hatvan, Jordániában bebörtönzött gerilla és a Robert Kennedy amerikai szenátor meggyilkolásával vádolt Sirhan Sirhan szabadon bocsátását követelte. Miután a feltételeik teljesítését Richard Nixon amerikai elnök elutasította, végeztek Noellel.
- Rodger P. Daviest és a segítségére siető titkárnőjét 1974-ben a ciprusi amerikai nagykövetség fogadócsarnokában egy görög ciprióta mesterlövész lőtte agyon, aki a török invázió miatt kialakult USA-ellenes tüntetés zűrzavarában az épületen kívülről tüzelt.
- Francis E. Meloy 1976-ban Bejrútban akkreditációs levele átadására tartott a libanoni elnökhöz, amikor a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű csoport emberei a keresztény és a muszlim negyedeket elválasztó zöld vonalnál a gazdasági attaséval együtt elrabolták, majd meggyilkolták.
- Adolph Dubsot 1979-ben Kabulban az egyik ellenzéki párt rendőrnek öltözött milicistái ejtették foglyul, és vezetőjük szabadon bocsátását követelték. Hafizullah Amin kommunista államfő ezt elutasította, az afgán erők megostromolták a szállodát, ahol a diplomatát őrizték, és a tűzharcban Dubs életét vesztette.
- Laurence A. Steinhardt kanadai nagykövet volt, amikor 1950-ben Washingtonba tartva a repülőgépe lezuhant, és ő meghalt.
- Arnold L. Raphel is légi katasztrófában vesztette életét 1988-ban, ám őt sokan merénylet áldozatának tartják, mert azon a katonai gépen ült, amely Ziaul Hak akkori pakisztáni tábornok-elnökkel a fedélzetén rejtélyes körülmények között, röviddel a felszállás után a földnek csapódott és felrobbant.