Pártütők

Még három éve sincs hatalmon, de már a hatodik kormányátalakítását hajtotta végre hétfőn Julia Gillard ausztrál miniszterelnök. A kabinet három tagja távozni kényszerült ugyanis, miután a Munkáspárton belül a múlt héten sikertelen puccsot kíséreltek meg az 51 éves Gillarddal szemben. A pártütők azt szerették volna, ha a pártelnöki és ezzel a kormányfői posztra ismét Kevin Rudd kerül, akit 2010 júniusában hasonló manőverrel távolított el mostani utódja. Rudd azonban nem vállalta a brit pártok gyakorlatából is ismert kihívást, mondván, tartja magát ahhoz, amit tavaly februári, sikertelen visszatérési kísérletét követően leszögezett: csak akkor indul még egyszer a pártvezéri posztért, ha az megüresedett, és a kérdésben szavazásra jogosult törvényhozók meghatározó többsége támogatja.

Nem biztos, hogy a súlyosan megosztott Munkáspárt soraiban ezzel lezárult a hatalmi harc. A kormányfősége idején autokrata beütéssel vádolt – mellesleg a kínai nyelv mandarin változatát kiválóan beszélő – Rudd nem élvezi ugyan a párt elitjében a többség támogatását, de a közvélemény-kutatások alapján a választópolgárok körében kétszer olyan népszerű, mint Gillard, akinek sokan nem felejtik el a 2010-es puccsot. Az alapvetően konzervatív országban szemet szúr, hogy nem házasodott össze volt fodrász élettársával – akit a sajtóban tréfásan Első Fickónak hívnak –, nincs gyereke, és ateistának vallja magát. Márpedig a Munkáspártnak égető szüksége lenne népszerű vezetőre, mert a felmérések alapján utcahossznyi hátrányban van az ellenzéki liberális–nemzeti koalícióval szemben. A walesi bevándorlók gyerekéből szókimondó politikussá cseperedett Gillard január végén éppen azért jelentette be, hogy szeptember 14-ére írja ki a parlamenti választást, hogy az így Ausztrália történetében leghosszabbá váló kampányban megpróbálja ledolgozni a hátrányát.

Könnyen lehet, hogy ő addig sem húzza. Tony Abbott, a liberális–nemzeti koalíció vezetője ugyanis bizalmi szavazást tervez kérni május 14-én, amikor a canberrai szövetségi parlament visszatér héthetes szünetéből, hogy megkezdje a következő pénzügyi év költségvetésének vitáját. Az ellenzék vezére azt hangsúlyozza, nem így akar hatalomra kerülni, hanem azt szeretné elérni, hogy a választást mielőbb tartsák meg. Kísérlete nem esélytelen, hiszen Gillard a legutóbbi, 2010-es választás óta kisebbségben kormányoz. A 150 fős alsóházban a Munkáspárt csak 72 mandátumot szerzett – annyit, mint a liberális–nemzeti szövetség –, és úgy tudott hatalmon maradni, hogy a zöldek egyetlen képviselője és három független törvényhozó meghatározott ügyekben kívülről támogatja.

Ez a helyzet azonban ingatag. A média szabályozásáról szóló törvénytervezetet például a múlt héten azért kellett visszavonni, mert az elfogadásához nem lett volna meg a többség. A kontinensnyi ország sajtójában példátlan a koncentráció, a piac kétharmadát az ausztrál születésű, amerikai állampolgárságú Rupert Murdoch ellenőrzi. A kormány azt szerette volna, ha a média fölött felügyeleti jogot kap a kormány, mire a Murdoch-birodalomhoz tartozó The Daily Telegraph ausztrál bulvárlap a tervezetet kidolgozó illetékes minisztert a címlapján hasonlította a szólásszabadság olyan lábbal tipróihoz, mint Mao Ce-tung, Kim Dzsong Il vagy Sztálin. A Munkáspárt a média mellett az ország gazdaságát meghatározó bányaipar támogatását sem bírja, mióta Gillard 30 százalékos különadót vetett ki a szektor „túlzottnak” minősített nyereségére, és – választási ígéretét semmibe véve – bevezette a szén-dioxid-kibocsátási adót. Abbott azt ígéri, győzelme esetén mindkettőt visszavonja.

Nem segít a Munkáspártnak az sem, hogy irányításával az ausztrál gazdaság – köszönhetően Kína nyersanyagéhségének – recesszióba süllyedés nélkül túlélte a fél világot megrendítő válságot, és 21 éve folyamatosan gyarapodik a GDP, a munkanélküliség pedig amerikai és európai szemmel is irigylésre méltóan alacsony, 5,4 százalékos. Az ausztrál üzleti világ szerint az egykor munkajogász Gillard túl sok engedményt tesz a Munkáspártot támogató szakszervezeteknek, és nem tartják elég keménynek az illegális bevándorlók elleni fellépését.

Gillard, aki Ausztrália történetének első női miniszterelnöke, kampányában kiemelten épít a női szavazókra. Tavaly a parlamentben alaposan nekiesett a szerinte a gyengébb nemmel lekezelően bánó, fiatal korában a katolikus pappá válással is kacérkodó Abbottnak, a gyilkos gúnnyal fűszerezett beszéd felvétele bejárta a videomegosztó oldalakat. A liberális–nemzeti pártvezér – akinek három lánya van – könnyű célpont, mert nem titkolja, hogy ellenzi az abortuszt és az egyneműek házasságát, és kerülendőnek tartja a házasság előtti szexet. De Gillard és a Munkáspárt is sebezhető. A párt egyik képviselője azért volt kénytelen távozni a frakcióból, mert azzal vádolják, hogy még szakszervezeti vezetőként a hivatalos hitelkártyájáról prostituáltakat fizetett. Gillard partnere, Tim Mathieson pedig nemrég a nyilvánosság előtt azzal viccelődött, hogy ha a korabéli férfiak prosztatavizsgálatra kényszerülnek, akkor alacsony termetű, ázsiai orvosnőt válasszanak, utalva arra, hogy nekik vékonyabb ujjaik vannak. Az eseményen jelen lévő krikettjátékosok jót mosolyogtak a tréfán, amiről a kormányfő később elismerte, bárdolatlan volt, élettársa pedig bocsánatot kért.

NAGY GÁBOR