Gátak között

Divatcikké vált Kubában a ruhákon a csillagos-sávos lobogó motívuma. Főleg a fiatalok fejezik ki így szimpátiájukat a nagy szomszéd, az USA iránt, azt követően, hogy Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök történelmi megbeszélést tartott Panamavárosban, az Amerikai Államok Szervezetének csúcsértekezletén. A két országot elválasztó, 145 kilométer széles tengerszoros túloldalán pedig amerikai baseballrajongók álmodoznak arról, hogy a karibi szigetországban szintén nemzeti szenvedéllyel űzött sportág legnagyobb sztárjait rövidesen profiként üdvözölhetik. A kedélyeket azonban mindkét oldalon hűtik: Washingtonban azok a főleg republikánus politikusok, akik szerint a Teheránnal szemben is önfeladó Obama újabb diktatúra előtt hódolt be, Havannában pedig Raúl Castro, aki hangsúlyozza, hogy rendszerváltásról szó sincs, legfeljebb a szocializmus továbbfejlesztéséről, abban pedig az állam és a kommunista párt központi szerepe megingathatatlan.

Az USA és Kuba vezetője nem először fogott kezet azóta, hogy 1956-ban a három évvel később a Fidel Castro vezette forradalmárok által elzavart Fulgencio Batista kubai diktátor és Dwight D. Eisenhower amerikai elnök találkozott. Bill Clinton és Fidel 2000-ben, az ENSZ ezredfordulós csúcsértekezletén, az ünnepi ebéd alatt üdvözölte egymást és váltott pár szót, míg Raúl 2013 decemberében, Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök gyászszertartásán rázott kezet először Obamával. Mostani találkozójukat viszont alaposan, igazi diplomáciai kalandok közepette készítették elő, amiben még a Vatikánnak is szerepe volt. Obama már a 2008-as első elnökválasztási kampányának miami állomásán megígérte, hogy a kereskedelmi embargó fenntartása mellett lazít a kubai származású amerikaiak és egykori hazájuk közti kapcsolat szabályain. Jól látta ugyanis, hogy a Havanna által előszeretettel férgeknek (gusanos) nevezett első generációs, keményvonalas kubai emigránsok merev Castro-ellenességét már felülírja gyerekeik és unokáik nyitottabb álláspontja. A fiatalabb kubai-amerikaiak hajlamosabbak a hidegháború utolsó relikviájának látni a nyugati féltekén a Kuba elleni embargót, és – üzleti lehetőséget is szimatolva – megnyerhetők az óvatos közeledésnek.

Obama számításait igazolta, hogy meghallgatásra talált, és demokrata jelölttől példátlan módon 2008-ban a kubai-amerikaiak 35, 2012-ben pedig már a 48 százalékának a szavazatát szerezte meg. Második mandátumának 2013-as kezdetén indult el a titkos diplomáciai hadművelet. A tárgyalások azonban megakadtak, amikor a USAID amerikai kormányzati segélyszervezet szerződéses munkatársaként Kubában tiltott kommunikációs eszközökkel 2009-ben nyakon csípett, majd bebörtönzött Alan Phillip Grossért Havanna három, USA-ban lecsukott kubai kémet követelt. A Kanadában zajló tárgyalásokon akkor állt be fordulat, amikor Washington váratlanul kérte a Kubában amerikai kémként 1995-ben rács mögé juttatott Rolando Sarraff szabadon engedését. Így létrejöhetett a komplex fogolycsere anélkül, hogy annak során Grosst is kémnek kellett volna minősíteni.

Az utolsó fázisában Ferenc pápa közvetítésével is segített, tavaly októberben Rómában véglegesített alku eredményeként jelentette be tavaly december 17-én az amerikai, illetve a kubai tévében Obama és Raúl, hogy a két ország nekilát az 1961-ben megszakított diplomáciai kapcsolatok helyreállításának (ennek hiányában nem lehettek ott a nemzeti lobogók a két államfő panamavárosi találkozóján). Washington arról is döntött, hogy a kubai-amerikaiak az eddigi összeg négyszeresét, negyedévente 2000 dollárt küldhetnek haza a rokonaiknak, az amerikaiak pedig kubai útjukról az embargó kiskapuján 400 dollárnyi terméket vihetnek haza saját használatra. Ebből 100 dollárért lehet rum vagy szivar. Az amerikaiak ugyanakkor turistaként továbbra sem látogathatnak el a karibi szigetországba, ám 12 más címen – például újságíróként – igen, s azok közül többre is rászerveznek üdüléseket.

Obama lehet az első amerikai elnök, aki Calvin Coolidge 1928-as látogatása óta a kis karibi szomszéd földjére lép. A múlt héten kezdeményezte, hogy Kubát vegyék le a terrorizmust támogató államok listájáról, ahová 1982-ben a latin-amerikai marxista mozgalmak segítése miatt került. Ez lehetővé teheti, hogy a kubai diplomaták bankszámlát nyissanak az USA-ban, ahol jelenleg kénytelenek készpénzt használni. Az 1977 óta működő képviseleti irodák helyett ennél bonyolultabb lesz követségeket nyitni. Havanna egyelőre nem akarja engedni az amerikai diplomaták szabad mozgását az országban. A diplomáciai kapcsolatok rendezéséhez követeli az 54 éve elrendelt embargó felszámolását is, amihez azonban a washingtoni kongresszus jóváhagyása szükséges, mert törvénymódosítás kell hozzá.

A Raúl Castro által 2011-ben elindított óvatos piaci reformok nyomán Kubában már megbolydult az ingatlanpiac, és az árak a potenciális amerikai vevőkre számítva rakétaként emelkednek a magasba. Az USA legnagyobb vállalatai is ugrásra készen állnak, ám a reménykedő befektetőknek nem árt óvatosnak lenniük. Az államosítások nyomán ugyanis a régi tulajdonosok visszakövetelhetik azt, amit elvettek tőlük, és ezt az embargót 1996-ban kiterjesztő és tovább szigorító Helms–Burton-féle amerikai törvény is rögzíti. Igaz, 1999-ben Ricardo Alarcón, a kubai parlament akkori elnöke ezzel szembe azt a százmilliárd dolláros összeget állította, amit a szerinte „egyszerűen és tisztán népirtásnak nevezhető” embargó mért gazdasági kárként és szenvedésként a kubaiakra.

NAGY GÁBOR