Hídemberek

Egyelőre csak annyi biztos a vasárnapi horvátországi parlamenti választások után, hogy a jobboldali nacionalista Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) politikusai túl korán ittak a medve bőrére: az első részeredmények közzététele után a párt zágrábi központját elöntötte az eufória, hiszen úgy tűnt, a négy éve ellenzékbe szorult tömörülés fölényes győzelmet aratott a szociáldemokraták (SDP) vezette baloldali koalíció fölött. Folyt a bor és a pezsgő, s miközben a vezetők már a győzelmi beszédekre készültek, az emelkedett hangulatba került aktivisták már az sem vették észre, hogy a földre leesett nagy horvát zászlón ugrándoznak. Hétfő hajnalra viszont megváltozott a helyzet, a Zoran Milanovic vezette koalíció beérte, majd reggelre – a szövetségeseknek jutó képviselői helyeket is beszámítva – megelőzte riválisát.

A szocdemek diadala azonban nem teljes, ők és szövetségeseik a nem végleges eredmények szerint alig több mint 60 helyet szereztek a 151 fős szaborban, így Milanovicék azonnal felvették a kapcsolatot a horvát politikai színpad új szereplőjével, a csupán három évvel ezelőtt létrehozott Most (magyarul Híd) mozgalommal. Ugyanezt tették a HDZ vezetői is, akik egyelőre annak ellenére sem adták fel kormányalakítási szándékukat, hogy kevesebben szavaztak pártjukra, mint az SDP-re: a baloldali koalíciót 788 ezren, a jobboldalit pedig – a határon túli horvátok 24 ezer voksával együtt – 770 ezren választották.

A kampányban a bal- és jobboldaltól egyenlő távolságot tartó – 302 ezer szavazattal 18 parlamenti helyet szerzett – Most leginkább a hagyományos politikai tömörülésekkel elégedetlen horvátok voksait gyűjtötte be. A független jelöltekből álló listáján csak olyanok szerepeltek, akik a volt jugoszláv tagköztársaság 1991-es függetlenné válása után hatalomra jutott, korruptnak és tehetetlennek tartott politikai elit teljes lecserélését, és a kormányzati struktúra átalakítását tűzték a zászlajukra. A magát liberális gazdaságpolitikát szorgalmazó, balközép tömörülésként meghatározó laza szövetség vezetői egyelőre nem nyilatkoztak arról, kikkel lesznek hajlandók koalícióra lépni, ám Zágrábban azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy az új formáció kívülről támogatja majd a Milanovic vezette baloldali pártokat.

„Nem akarunk alkotmányos válságot, elkészítettük azt a listát, amelyen a legfontosabbnak tartott reformok szerepelnek. Akik hajlandók végrehajtani ezeket, azok mellé állunk. Ha valamelyik párt elfogadja a feltételeinket, ám később kiderül, hogy nem tartotta be a szavát, akkor bizalmatlansági indítvánnyal buktatjuk meg a kormányt” – ismertette a Most álláspontját a lista vezetője, Bozo Petrov, aki szerint az alkudozás a két nagy párttal legalább két hétig tart majd. A Most egyebek mellett az állami és önkormányzati alkalmazottak számának csökkentését és adóreformot követel, s egyre több nyilatkozata utal arra, hogy ki akarja jelölni az új horvát miniszterelnök személyét is. Nem kizárt, hogy a Most Petrovot szeretné a kormányfői székben látni: a pszichiáterként végzett, 36 éves politikus 2013-ban Metkovic városában aratta első diadalát, amikor gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből előlépve megnyerte a polgármester-választást a hivatalban lévő politikus ellen.

Ahogy a Most a királycsináló szerepébe került, megindultak ellene a támadások. Damir Kajin, a HDZ-barát Isztriai Demokratikus Szövetség (IDS) vezetője például azzal vádolta a valóban látványos és valószínűleg drága kampányt folytató tömörülést, hogy a leggazdagabb horvát üzletemberek állnak mögötte, akik a gazdasági hatalom megtartása mellett növelni kívánják politikai befolyásukat is. Bár nem kizárt, hogy Kajin azért ment neki a Mostnak, mert az előző választásokon még leginkább az ezúttal rosszul szerepelt IDS-re szavaztak a nagy pártokból kiábrándult választók, de azokban a vádakban is van igazság, amelyek szerint a Most programja inkább az elégedetlenség szítását célozta, s kevés volt benne a megoldási javaslat.

Az SDP most elképzelhetőnek tűnő hatalomban maradására néhány hónappal ezelőtt még aligha fogadott volna bárki is. A Milanovic-kormány népszerűsége sosem látott mélységbe zuhant, s mindenki biztosra vette a Tomislav Karamarko vezette HDZ visszatérését, mely az előző választáson leginkább azért bukott el, mert napfényre kerültek egykori miniszterelnökének, Ivo Sanadernek és szövetségeseinek korrupciós ügyei. A nacionalistákat elzavaró horvát választók emlékezetének rövidségét mutatta, hogy az idén januári elnökválasztáson már Kolinda Grabar-Kitanovic, a HDZ jelöltje nyert, s a közvélemény-kutatások még fél éve is a HDZ biztos diadalát jelezték.

A horvát gazdaság viszont Milanovicék szempontjából pont a legjobb időben tért magához: a hét évig tartó recesszió, illetve stagnálás után a második félévben 1,2 százalékkal nőtt a GDP, kimagaslóan teljesített az idegenforgalom, csökkenni kezdett a munkanélküliség, és javult a cégek hangulata is. És bár Brüsszel és az EU-ba 2013 nyarán belépett Horvátország szomszédai nem voltak elégedettek azzal, ahogyan Zágráb előbb Magyarországra, majd Szlovénia felé küldte tovább a tízezerszámra érkező migránsokat, a választók úgy érezték, a kormány ura a helyzetnek. Ezért nem különösebben hatott rájuk a HDZ élesen menekültellenes kampánya, amelynek fő üzenete az volt, hogy a gyengekezű és tehetségtelen kormány képtelen kezelni a válságot. A menekültek egyébként változatlanul tömegesen mozognak Szerbia felől Szlovénia, majd Ausztria felé: a múlt hét végén több mint négyezer migránst szállítottak a horvátok buszokkal és vonatokkal a szlovén határra.

NÉMETH ANDRÁS