Újratöltve

„Mélységes aggodalommal figyeljük Oroszország agresszív viselkedését, s úgy véljük, csak akkor állítható helyre a NATO és Moszkva közötti együttműködés, ha a Kreml hajlandó lesz tiszteletben tartani a nemzetközi jogot és az ország nemzetközi kötelezettségeit. Együtt fogunk küzdeni azért, hogy ahol arra szükség van, ütőképes és hiteles katonai erő állomásozzon térségünkben” – ezekkel a korábbiaknál határozottabb szavakkal kértek segítséget Washingtontól a NATO baltikumi és közép-európai tagállamai. A kilenc ország részvételével tartott bukaresti minicsúcson – amelyen Magyarországot Áder János államfő képviselte – arról is megegyezés született, hogy a térség NATO-államai GDP-jük két százalékára emelik védelmi kiadásaikat.

A segélykérésre azért volt szükség, mert a NATO egyelőre annak ellenére is csak vontatottan növeli jelenlétét a keleti szárnyon, hogy az érintett államok attól tartanak, valamilyen formában őket is a 2014-es ukrajnaihoz hasonló orosz katonai beavatkozás érheti. A szövetség még februárban döntött arról, hogy hat országban – Bulgáriában, Észtországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Romániában – parancsnoki és ellenőrzési központot hoz létre, ám azok egyelőre még nem működnek teljes létszámmal. Magyarországi és szlovákiai központ létrehozásáról októberben határoztak, a székesfehérvári létesítmény feladata az lesz, hogy békeidőben a kiképzést segítse, válsághelyzetben pedig összehangolja a Magyarországra, illetve a térség más országaiba érkező NATO-erők mozgását.

Az északkeleti térség országaiban jelenleg mintegy ezer külföldi – elsősorban amerikai – katona szolgál, ám egyelőre ők sem állnak NATO-parancsokság alatt. Litvániában, Lettországban, Észtországban és Lengyelországban 150-150 amerikai katona állomásozik, 150 brit és mintegy kétszáz német társaságában. Romániában valamivel komolyabb a jelenlét: a Fekete-tenger partjához közeli Mihail Kogelniceau repülőtéren 2007 óta másfél ezer amerikai szolgál, míg a dél-romániai Deveselu támaszpont – ahol néhány héten belül befejeződik a rakétaelhárító rendszer telepítése – 200–500 amerikainak ad majd otthont.

A jövő júliusi varsói NATO-csúcsra készülő tervek sem kecsegtetnek komoly hangsúlyváltozással: a legtöbb, amire a baltiak és a lengyelek számíthatnak, az egy-egy, országonként ezerfős zászlóalj, ám brüsszeli források szerint könnyen elképzelhető, hogy végül a négy országra jut összesen ezer NATO-katona. A jelentős létszámú NATO-erők keletre vezénylését elsősorban az akadályozza, hogy Németország és néhány más tagállam úgy véli, hiba volna provokálni Oroszországot: a csapatösszevonás olyan orosz reakciót váltana ki, amely akár szélesebb katonai összecsapásba is torkollhat. Az 1994-ben Moszkva és a NATO által aláírt egyezmény is gátat szab a korlátlan átcsoportosításnak. A megállapodás értelmében mindkét fél tartózkodik ugyanis attól, hogy nagyobb létszámú katonai erőt állomásoztasson tartósan Oroszország nyugati határainak közelében. Bár a szerződésben nem szerepel pontos szám – a konkrétumok meghatározását két évtizeddel ezelőtt az amerikaiak szabotálták el –, a hallgatólagos alku értelmében országonként 2-300 ezer fő fölött számít jelentősnek a katonai jelenlét.

A leginkább Románia és Lengyelország, valamint a baltiak által kért csapatvezénylés helyett a NATO inkább olyan lépéseket tenne, amelyek egyértelműen megmutatják Moszkvának, hogy a szövetség kész és képes agresszió esetén megvédeni keleti határait. Így a NATO a gyors reagálásra alkalmas egységek megerősítésére, a keleti térségbe kihelyezett parancsnoki központok működőképessé tételére, illetve az azonnali csapatáthelyezési készséget demonstráló hadgyakorlatok megrendezésére helyezi a hangsúlyt. „Nem harciaskodunk, megpróbáljuk nem provokálni őket. Azt akarjuk, hogy Moszkva megértse: megfelelő nagyságú erőink vannak Európában, és meg fogjuk védeni a kontinenst” – idézett a The Wall Street Journal amerikai napilap egy neve mellőzését kérő amerikai tábornokot.

Miközben zajlik a NATO-n belüli alkudozás, a balti államok az orosz határra telepített kerítések építésével igyekeznek szavatolni biztonságukat. Elsőként Észtország jelentette be, hogy két és fél méteres, elektronikus érzékelőkkel bőven ellátott drótkerítést emel a két ország határára, majd Lettország hozott hasonló döntést. Bár a hivatalos indoklás szerint a határzárat azért építik meg 2018-ig, hogy megakadályozzák az illegális migrációt és a csempészetet, a döntés azzal is magyarázható, hogy a baltiak szerint jelenleg az orosz kémek akadálytalanul lépnek be észt, illetve lett területre. Tavaly szeptemberben történt egy komoly határincidens is: az orosz hatóságok elfogták Eston Kohvert, az észt biztonsági szolgálat egyik emberét, aki moszkvai állítások szerint behatolt Oroszország területére. Az észtek viszont azt mondják, Kohvert az észt oldalon csípték el, s erőszakkal vitték át a szomszédos országba, ahol kémkedés vádjával 15 év börtönre ítélték. A közelmúltban nyerte vissza szabadságát: Tallinn cserébe átadta Oroszországnak Alekszej Dresszent, akit az észtek értek tetten kémkedés közben.

A Kreml a NATO és az USA eddigi lépéseit is az országot érő provokációként fogja fel, s a hadsereg fejlesztésével válaszol az állítólagos nyugati fenyegetésre. Az idén bemutatott új harckocsi, az Armata T–14-es állítólag ellenáll a NATO-ban rendszeresített páncéltörő fegyvereknek. Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig a múlt héten bejelentette: az idén már hadrendbe állították azokat az első stratégiai nukleáris rakétákat, amelyek képesek áthatolni valamennyi NATO-tagállam védelmi rendszerén. „A hangoztatott iráni és észak-koreai nukleárisrakéta-fenyegetés csak arra szolgál, hogy elfedje az USA valós szándékait. Az igazi cél az, hogy az USA és szövetségesei kivételével semlegesítsék valamennyi nukleáris hatalom, ezek közül is elsősorban Oroszország atomcsapásmérő képességét” – magyarázta az új fegyverek kifejlesztésének szükségességét az orosz államfő.

NÉMETH ANDRÁS