A viszály érce

Valószínűleg mindenkinek igaza van a Magyarországnál hússzor nagyobb, ám csupán 57 ezer lakosú Grönlandon. Igaza van Kim Kielsen miniszterelnöknek, aki azért támogatja a Föld legnagyobb szigetének déli részén lévő arany-, cink-, urán- és ritkaföldfém-lelőhelyek feltárását és kitermelését, mert szerinte e nélkül nem lehet életet lehelni a főként halászatból és állattartásból élő ország gazdaságába. A kormány már meg is tette az első lépéseket az engedélyezés irányába: enyhítette a bányanyitást megnehezítő korlátozásokat, és feloldotta az uránbányászat teljes tilalmát is.

Igaza van Jens Frederiksennek, Grönland egykori miniszterelnök-helyettesének is, aki úgy véli, a bányászatból befolyó pénzek valóssá tehetnék a hivatalosan még mindig Dánia széles körű autonómiával rendelkező részének számító sziget függetlenségét. Grönland jelenleg igencsak rászorul ugyanis a több mint kétezer kilométerre lévő anyaország segítségére, hiszen Koppenhága évente a grönlandi GDP negyedének megfelelő, 500 millió eurónyi összeggel támogatja egykori gyarmatát. Frederiksen érvei még akkor is jogosak, ha közben oldalt váltott: miután 2013-ban kivonult a politikából, egy kanadai bányacégnél vállalt vezető tisztséget, s most azt ígéri, hogy fenntartható módon és a helyi lakosság érdekeit figyelembe véve is felszínre lehet hozni az ásványi kincseket.

De azok is jogosan szólalnak meg, akik a hagyományos életmódjukat féltik a bányáktól. Az óriási sziget déli csúcsán lévő Kujalleq községben például a birkáikat a hegyekben legeltető helyiek attól tartanak, hogy a tájat örökre elcsúfítják majd a bányák. Mások pedig azt nem szeretnék, ha a legelőiken az uránbányákból kitermelt meddőt halmoznák fel. „Ha a bányára gondolok, az életünket és az otthonunkat elfedő szürke port látom magam előtt” – idézte a The New York Times amerikai napilap az egyik farmert, Agathe Devismét. A Devisme família egyébként a bányászat egyik vesztese lenne: a Taseq-tó partjára tervezett meddőhányók hét, állattartással foglalkozó család legelőjét vennék el. A hagyományos életmód folytatása mellett kiállók – a helyi önkormányzat segítségével – most az UNESCO-hoz fordultak, s azt kérték, az ENSZ-szervezet minősítse a térséget világörökségi területnek. A fejlesztés ügye másutt is megosztja a helyieket: az ugyancsak délen lévő Qassiarsuk községben élő ötven család közül harminc levélben kérte a kormánytól a koncessziók kiadásának leállítását – a másik húsz viszont támogatja a külföldi befektető megjelenését.

A Nuukban – a világ egyik legkisebb, 16 ezer ember lakta fővárosában – működő kormányhoz már több száz bányanyitási kérelem érkezett, s jelenleg öt vállalattal folynak komoly tárgyalások. Az első tárnák 2018-ban nyílhatnak meg, ám egyelőre csak egy bánya épül: egy kanadai cég rubint és zafírt hoz majd felszínre a jövő év elejétől az egyik déli fjordban. Míg a külföldi befektetők többsége csak kitermeléssel foglalkozna Grönlandon, az ausztráliai Greenland Mineral and Energy feldolgozóüzemet is telepítene a ritkaföldfém- és az uránbánya mellé.

A fejlesztéseket viszont lelassíthatja, hogy megállt a legtöbb nyersanyag árának az emelkedése, s ezért kétségessé vált, nyereséges lehet-e a zord időjárási viszonyok közepette igencsak drága grönlandi bányászat. A magas működtetési költségek miatt halasztódik például már másfél évtizede egy olyan titán- és vasércbánya megnyitása, ahonnan évente 500 millió tonna fémet is felszínre lehetne hozni.

NÉMETH ANDRÁS