Eddig huszonegy országban regisztráltak fertőzötteket az amerikai kontinensen, az Afrikából származó vírust tavaly májusban mutattak ki először Brazíliában. A szakemberek szerint a terjedéséhez hozzájárulhatott, hogy olyan térségekben jelent meg, ahol sokan élnek gyenge immunrendszerrel. Szúnyogcsípéssel terjed a betegség.
Sok csecsemő fejletlen aggyal jött világra, miután édesanyjuk megfertőződött a kórokozóval. Egyelőre sem védőoltás, sem kezelés nincs a betegségre. Október óta Brazíliában körülbelül négyezer mikrokefáliás baba született, vagyis kisfejűséggel jöttek világra. Az orvosok a brazil nőknek azt javasolják: legyenek nagyon óvatosak, ha teherbe esnek, vigyázzanak magukra nagyon, és mindenképpen menjenek orvoshoz, ha fertőzött területen jártak.
A WHO regionális irodája, a pánamerikai PAHO szerint a Zika vírus várhatóan az összes helyen megjelenik majd az amerikai kontinensen, ahol élnek az érintett szúnyogok.
Mivel egyelőre keveset tudnak a betegségről, Kolumbiában, Ecuadorban, Salvadorban és Jamaicán azt javasolják a nőknek, hogy inkább később vállaljanak gyereket, akkor, ha már többet tudnak az orvosok a vírusról. Ha pedig nem akarnak várni, akkor legalább a szúnyogoktól óvakodjanak nagyon – olvasható a cikkben.

Terhes nő várakozik az orvosi rendelőben Hondurasban
AFP / Orlando Sierra
Azt is tanácsolják az érintett országok lakóinak, hogy ürítsenek ki minden vízzel teli tartályt, illetve eszközt, mert az ezekben lévő vízben is kiválóan tudnak szaporodni a szúnyogok. A házak ajtóit, ablakait jobb zárva tartani, és persze nem árt beszerezni a jól ismert szúnyogirtó szereket, szúnyogvédelmi eszközöket.