Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Baljós emlékeket ébresztett volt és hivatalban lévő amerikai hírszerzési tisztviselőkben Washington újrahevített Irán-ellenes retorikája. Másfél évtizede a tömegpusztító fegyverek és az al-Káida terrorszervezettel fennálló kapcsolat később alaptalannak bizonyult vádjai az Irak elleni háborút készítették elő. Most újfent a megbízhatatlanság, a nukleáris fegyver iránti mohó vágy és a nemzetközi terrorizmus támogatása a hivatkozás arra, hogy Donald Trump amerikai elnök miért szállt ki az iráni atomprogramot korlátozó megállapodásból.
Trumpnak nincs szüksége arra, hogy alátámassza a döntését. Hiszen – mint mondta – a kampányban megígérte a nagyhatalmak és Irán által 2015-ben kötött megállapodás felmondását, így meg is tette. Nem zavarta, hogy valamennyi európai szövetségese, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA), sőt az amerikai hírszerző közösség is úgy ítélte meg, Irán alapvetően betartja az alkut, és annak minden hiányossága ellenére jobb a megtartása, mint az ejtése. Ha az iraki háború katasztrofálisnak bizonyult, akkor egy esetleges Irán elleni közvetlen amerikai konfrontáció következményei beláthatatlanok.
Donald Trump fényképet égetnekTeheránban. Elszabaulhatnak az indulatok
AFP / Atta Kenare
De alapvető különbségek is felfedezhetők George W. Bush Irak-politikája és Trump iráni megközelítése között – nyugtatgatnak amerikai tisztviselők és elemzők. Az USA most nem akarja lerohanni Iránt, még ha kétségkívül nőtt is Irán katonai összecsapásának lehetősége Izraellel és az öbölbeli szunnita arab monarchiákkal. Irak esetében ugyanis az volt a megállapítás, hogy a Kuvait 1990-es megtámadása után bevezetett szankciók nem voltak hatékonyak, ezért „szükségszerű volt” Szaddám Huszein rendszerének katonai erővel kikényszerített megbuktatása. A rezsimváltás mindazonáltal most is kulcsszó Trump terveiben. Állítólag az amerikai elnök valódi célja a jelenlegi USA-ellenes teheráni kormány felváltása Washingtonnal sokkal barátságosabb rendszerrel. De ha a Bush-kormányzat részéről naivitás volt azt hinni, hogy virágokkal üdvözlik majd az irakiak az amerikai katonákat, és gyökeret ver a nyugati demokrácia, legalább ennyire ábránd az, hogy az iráni teokrácia egy csapásra megdönthető.
A jelenlegi amerikai vezetés úgy véli, hogy az atomalkuval feloldott Irán-ellenes szankciók visszaállítására azért van szükség, mert a büntetőintézkedések újabb engedményekre kényszerítik a teheráni kormányt. Kétségtelen, hogy Irán súlyos károkat szenvedett a korlátozások miatt. A szénhidrogénexport-bevételek 2012-höz képest kevesebb mint a harmadára estek 2016-ra, az iráni gazdaság ugyanezen időszak alatt három évben is recessziót élt át.
John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó kétséget sem hagyott afelől, hogy Washington kész szankcionálni azokat az európai vállalatokat is, amelyek Iránnal üzletelnek. Európai cégek 2015 után több milliárd dollár értékben kötöttek megállapodásokat iráni partnerekkel. A norvég Saga Energy 3 milliárdos beruházás keretében naperőművet épít, az Airbus megállapodást kötött száz repülőgép iráni eladására. A német Siemens az iráni vasutat újítja fel és 50 mozdonyt ad el, az olasz állami vasút 1,4 milliárdért nagysebességű vonalat épít Kúm és Arak között, a francia Renault pedig évi 350 ezerre emelné iráni autógyártó kapacitását.
Sokan kétségbe vonják, hogy az új amerikai szankciók és azok másodlagos, de annál fájóbb hatásai meghátrálásra késztetnék a teheráni vezetést. Irán rendkívül ellenállónak bizonyult a múltban is. A nyomásgyakorlásra csak még elszántabbá vált: hiába követelte az USA 2002-től például az urándúsítás leállítását, Irán 2015-ig igen jelentősen bővítette a nukleáris program kereteit, és állítólag már több atomtöltethez elegendő hasadóanyaggal rendelkezett.
AFP / Atta Kenare
Nem a szankciók miatt kötött alkut végül a nagyhatalmakkal, hanem mert az Obama-kormányzat elfogadta az iráni rezsim minimumkövetelését: eltűrte az urándúsítási programját és a nukleáris fűtőanyag előállításának teljes infrastruktúráját. Az előző amerikai kormány úgy okoskodott, hogy az iráni nukleáris program átmeneti – 10-15 évre – szóló korlátozásáról kötött alku kölcsönös betartása megteremti a megfelelő bizalmat az 1979-es iszlamista forradalom óta ellenséges USA és Irán között. Arra építve pedig tárgyalni lehet az iráni atomfegyverstop meghosszabbításáról, a ballisztikusrakéta-programról, valamint Teherán közel-keleti politikai és katonai szerepvállalásairól. Vagyis arról a három témáról, amelyeket Trump – amúgy nem alaptalanul – annyira hiányol.
De az alku felmondásával Teheránban máris úgy ítélik meg, hogy az USA megbízhatatlan partner, ami az egyezség megkötésében fontos szerepet játszó Hasszán Rohani mérsékelt elnököt és híveit gyengíti. A keményvonalasok befolyásos képviselői közül például a Forradalmi Gárda katonai elit csapat parancsnoka, Mohamed Ali Dzsafari máris kijelentette: „Nem bízhatunk a Nyugatban és az európaiakban.” Az ultrakonzervatívok egyik figurája, a legfőbb vallási vezetőt választó Szakértők Gyűlésének a feje, Ali Dzsannati ajatollah pedig azt mondta, hogy Rohaninak bocsánatot kell kérnie az iráni néptől az okozott kár miatt. Rohanit hiába választották tavaly nagy többséggel újra elnöknek, rövid távon az atomalku amerikai felmondása a keményvonalasok kezére játszik.
Irán leghatásosabb elrettentő ereje a regionális fenyegetettség érzése miatt az évtizedek során létrehozott szövetségesi rendszere. A Bush által egykor a gonosz tengelye egyik tagjaként megnevezett Irán Libanontól Szírián és Irakon át Jemenig kiépítette az „ellenállás tengelyét”. A prototípus az 1980-as években létrehozott libanoni síita Hezbollah, amely mára rendkívül hatékony katonai gépezetté vált, egyszersmind Libanon meghatározó politikai erejévé lépett elő, mint azt a 9 év után megtartott minapi parlamenti választás is mutatta. Jemenben az Irán által támogatott síita hutik elfoglalták az ország jelentős részét, Szíriában a Teherán égisze alatt szervezett síita milíciák megmentették Basar Asszad elnököt a bukástól. Irakban pedig a hétvégi választás az Iránhoz leginkább közel álló síiták erősödését hozta.
Irán viszonylag kevés pénzből igen hatékony fegyveres hálózatot hozott létre a térségben Izrael és másik fő ellensége, Szaúd-Arábia határainál. Az a stratégiája, hogy befolyása és hatalma regionális kiterjesztésével védi meg magát, aminek erejét az ideológiai és vallási összetartozás csak növeli. Továbbá bebizonyosodott, hogy az irániak hajlandók vásárra vinni a bőrüket, ami a szaúdiakról – legalábbis egyelőre – nem mondható el. Bár jelenleg nem fenyeget amerikai–iráni közvetlen háború, az atomalku washingtoni felmondása hosszú távon mindenképpen valamiféle fegyveres konfrontáció felé vihet. Irán szövetségesei pedig nagy árat fizettethetnek meg akár Izraellel, akár Szaúd-Arábiával, akár az USA-val. Ahogy azt Teherán meg is üzente, amikor Trump felmondási bejelentését követően a Szíriában tartózkodó iráni egységek rakétákkal lőtték a Golán-fennsíkot, első ízben támadva közvetlenül Izraelt, a jemeni hutik pedig Rijádot vették célba ballisztikus rakétáikkal.
