szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A NATO alapításának 70. évfordulója alkalmából rendeztek Londonban csúcstalálkozót. Trump szerint az Egyesült Államok és Oroszország új megállapodást szeretne az atomfegyverekről.

Emmanuel Macron megismételte a korábbi kijelentését, miszerint a NATO agyhalott. Mindezt egy keddi, londoni sajtótájékoztatóján jelentette ki, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott. Trump pár órával korábban úgy értékelte, hogy "nagyon sértőek" az ilyen kijelentések a szövetségről. Mindkét politikus a NATO alapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett találkozón vesz részt a brit fővárosban.

Macron szerint az atlanti szövetségnek újra meg kell fogalmaznia a lényeges céljait.

"A szövetség eddig még abban sem tudott megállapodni, hogy miként határozza meg a modern terrorizmus fogalmát"

- mondta.

A két vezető szerint rendezni lehet az Egyesült Államok és Franciaország vitáját, amely az utóbbi országban az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett digitális adók miatt alakult ki. Washington válaszul azzal fenyegetőzött, hogy 100 százalékos vámmal sújtja az importált, jellegzetes francia termékeket. "Egy kisebb problémánk van. Úgy gondolom, hogy ezen valószínűleg felül tudunk kerekedni" - mondta Trump.

"Úgy gondolom, hogy Trump elnökkel rendezni tudjuk ezt a szituációt" - tette hozzá Macron.

A szíriai helyzetet érintve a francia elnök megjegyzést tett Törökországra, a NATO tagjára, hogy olykor együttműködik az Iszlám Állam terrorszervezettel.

"Ami Törökországot illeti, ők most azok ellen harcolnak, akik a mi oldalunkon küzdöttek. És olykor együttműködnek az Iszlám Állam közvetítőivel"

- mondta Macron a szíriai kurdok ellen indított török hadjáratra utalva.

Oroszországot illetően Macron annak a véleményének adott hangot, hogy "ha stabilitást akarunk Európában és csökkenteni a konfliktusokat, akkor kötelességünk stratégiai párbeszédet kezdeni Oroszországgal, de naivitás nélkül". Ennek előfeltétele a haladás az orosz-ukrán konfliktus rendezésében.

©

Trump szerint az Egyesült Államok és Oroszország új megállapodást szeretne az atomfegyverekről.

"Őszintén szólva, a helyzet nem jó. Azért mondtuk fel a megállapodást, mert a másik fél nem tartotta be. De ők megállapodást akarnak kötni, és mi is. Ez nagy dolog lenne"

- mondta a közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló megállapodásra utalva. Trump szerint Kínát is "lelkesen" érdekelné a bekapcsolódás az új megállapodásról szóló tárgyalásokba.

Törökországgal kapcsolatban Trump azt mondta, hogy szankciókat fontolgat ellene, mert orosz Sz-400-as rakétarendszert vásárolt, az amerikai Patriotok helyett. Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzatát hibáztatta ezért a helyzetért, mert nem hagyta a Patriotok eladását Törökországnak, amikor az meg akarta vásárolni a rendszert.

Az amerikai elnök még a csúcstalálkozó előtt a védelmi kiadások ismételt megnövelését követelte a NATO-tagállamoktól. Mint mondta, az eddigi célkitűzés, hogy a tagországok hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra nagyon alacsony, az összegnek inkább 4 százaléknak kellene lennie. Újfent bírálta a pénzügyi kötelezettségvállalásaikat nem teljesítő államokat, köztük Németországot is, hogy meglátása szerint túl keveset költenek védelemre.

Hangsúlyozta, szóvá fogja tenni, hogy az Egyesült Államoknak meg kell-e vajon védeni azokat az országokat, amelyek nem nyújtják a kívánt hozzájárulást. Bejelentette, hogy Angela Merkel német kancellárral megvitatja majd a német védelmi kiadásokat.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott megbeszélésén Trump Észak-Koreáról is szót ejtett. Kijelentette, továbbra is bízik az észak-koreai vezetőben, ugyanakkor megjegyezte, hogy Kim Dzsong Un szeret rakétákat fellőni. "Ezért is hívom rakétás embernek" - mondta élcelődve, egyben reményét fejezte ki, hogy a kommunista állam feladja nukleáris fegyvereit.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Németh András hvg360

Nem mindenki kíván hosszú életet a NATO születésnapján

Hetvenéves történelme során talán még sohasem feszítette annyi belső ellentét a NATO-t, mint most. Emmanuel Macron francia elnök egyenesen agyhalottnak minősítette a szervezetet. Közben az is egyértelmű, hogy Európa katonailag még képtelen lenne megvédeni magát.

hvg.hu Világ

Törökország nem engedi a NATO-t Oroszország ellen védekezni

A NATO-tagállamok azzal vádolják Törökországot, hogy túszul ejtette az észak-atlanti szövetség kelet-európai országait. Ankara Szíria ügyében akar kicsikarni engedményeket a NATO-tól, és amíg nem kapja meg, amit kíván, nem engedi, hogy a szövetség megerősítse az Oroszországgal határos térségeket.

Megvizsgálták a rekorder amerikai űrhajós vérét, érdekes eredményre jutottak

Megvizsgálták a rekorder amerikai űrhajós vérét, érdekes eredményre jutottak

Magyar kutatók utaznak Oroszországba vakcinákat vizsgálni

Magyar kutatók utaznak Oroszországba vakcinákat vizsgálni

Rab Árpád jövőkutató: az 5G nélkül az emberiség elfelejtheti a jólétet

Rab Árpád jövőkutató: az 5G nélkül az emberiség elfelejtheti a jólétet