Vásárlási láz Magyarországon, a WHO aggasztó hírei – koronavírus percről percre
Utolsó frissítés:
Magyarországon egyelőre nem tudni megerősített koronavírusos esetről, de újabb magyarok kerültek karanténba. Genfben az autószalont fújták le a terjedő járvány miatt, nálunk a vészes tempóban ürülő bolti készletek miatt szúrt oda egyet a kereskedőknek a kormány, Budapest vezetése pedig a kezébe vette a helyzet kezelését. Folyamatosan frissülő cikkünkben mindent megtalál a kórokozó terjedéséről.
Most érkezett
Online rendezik majd meg a sanghaji divathetet
Számos kínai divattervező számára létkérdés, hogy bemutathatja-e a kollekcióját, a döntés egyik legnagyobb nyertese pedig az Alibaba TMall platformja lesz.
Részletek itt.
- Pániktól óv a kormány, mert vészesesen fogynak a tartós élelmiszerek, és azt ígérte, ellenőrzi az árakat, nehogy az élelmes kereskedők drágítással reagáljanak a helyzetre.
- A várásárlási láz érinti a drogériákat és gyógyszertárakat is, helyzetjelentésünk itt olvasható.
- Több tucat magyar utas van Mexikóban a vesztegzár alá helyezett óceánjárón.
- Történelmi mélypontra lökte a forintot a koronavírus, és a tőzsdék is zuhannak, de vannak részvények, amelyeket most érdemes vásárolni.
- Erdélyben is megjelent a koronavírus, két beteget ápolnak.
- Elmarad a genfi autószalon, ilyen utoljára a II. világháború idején történt.
Percről percre
A koronavírus miatt elmarad a Genfi Autószalon
A koronavírus terjedésének meggátolása érdekében Svájcban pénteken betiltottak minden olyan rendezvényt, melyre ezernél több ember látogathat el. A tiltás azonnal életbe lépett és legalább március 15-ig érvényben marad.
A tiltás értelemszerűen a jövő héten kezdődő Genfi Autószalonra is érvényes: a nagyszabású nemzetközi rendezvényt március 5. és 15. között kilencvenedik alkalommal rendezték volna meg.
Itt vannak a további részletek.
Komoly jogi hatása is lehet a koronavírusnak a hazai cégekre nézve
A kínai beszállítókkal rendelkező magyar cégek külföldi vevőire is komoly hatást gyakorolhat a koronavírus és sokáig elhúzódó, költséges jogi következményekkel járhat, ha nem teljesítik időben a cégek a szerződésben vállaltakat.
További részletek itt.
A Google és a Microsoft is menekülhet Kínából
A Made in China felirat helyett a jövőben egyre többször találkozhatunk majd a Made In Vietnam címkével. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a nagy technológiai cégek is menekülnnek Kínából. Egy sajtóértesülés szerint a Google és a Microsoft is csatlakozhat a körhöz.
Részletekért kattintson!
Tiszti főorvos: nem kell minden tüsszentést megkoronázni
Nem elegendők önmagukban a tünetek és nem elegendők önmagukban a beteg utazási előzményei sem a gyanúhoz, a kettő csak együtt vélelmezi a gyanút.
Magyarországon influenzajárvány van, valószínűleg sok ember jelentkezik háziorvosánál lázzal és száraz köhögéssel, vagyis a koronavírushoz hasonló tünetekkel.
A részletekről itt olvashat.
Koronavírus: a szenteltvíztől is óvakodni kell
Az ostya is kockázatos, és úgy általában a templombajárás is most.
Önkéntes karanténba vonult a koronavírus miatt a magyar szépségkirálynő
Mikó Fanninak nincsenek tünetei, de a múlt héten Olaszországban járt, egy napot töltött a velencei karnevál forgatagában.
Történelmi mélypontra lökte a koronavírus a forintot
340,52 forintot is kértek egy euróért.
A fémfelületeken két órán át marad életképes az új koronavírus
Amerikai szakértők szerint bizonyos felületeken tovább marad életben a vuhani koronavírus. A részletekről itt olvashat.
Trump: Mindenki nyugodjon le, elmúlik a járvány
- El fog tűnni. Ma még nagy szám, de elmúlik - mondta az elnök a Fehér Házban.