szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Indonézia legaktívabb tűzhányójának 10 éve volt egy nagyobb kitörése, a katasztrófában akkor 353 ember halt meg.

Kitört kedden a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója, amelynek három kilométeres körzetében evakuálást rendeltek el a hatóságok – írta az MTI. A beszámolók szerint mintegy 6 kilométeres kitörési oszlop emelkedett a vulkán fölé.

Az indonéziai földtani és vulkanológiai kutatóintézet azt közölte, hogy a kitörés következtében piroklasztikus árak is elindultak a vulkán lejtőin, amelyek 2 kilométeres távolságra jutottak el. A hatóság figyelmeztetést adott ki a termékeny lejtőkön élőknek, hogy három kilométeres körzetben kerüljék el a krátert.

Szemtanúk beszámolói szerint a kitörést 30 kilométer távolságban is hallani lehetett.

Az intézet ugyanakkor nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét, amely jelenleg a harmadik legmagasabb fokozaton van a tavaly óta tartó folyamatos vulkanikus tevékenység miatt.

A 2968 méter magas hegy az ötszáz indonéziai vulkán legaktívabbja. Az utolsó nagyobb kitörése, ami 2010-ben történt, 353 ember halálát okozta. A 260 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Alkatrészek árusításába kezd az IKEA

Alkatrészek árusításába kezd az IKEA

Még mindig Liam Neeson akciófilmje a legnépszerűbb

Még mindig Liam Neeson akciófilmje a legnépszerűbb

A Microsoft egy érdekes új funkcióval nehezítené a laptoptolvajok dolgát

A Microsoft egy érdekes új funkcióval nehezítené a laptoptolvajok dolgát