Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Januárban a felsőoktatási és kutatási miniszter, most az egészségügyi tárca vezetője volt kénytelen távozni plágiumvádak miatt.
Lemondott a norvég egészségügyi miniszter, miután egy egyetemi vizsgálat plagizálást állapított meg a doktori disszertációjával kapcsolatban. Ingvlid Kjerkol disszertációját 2021-ben adta le a Nord Egyetemen, amely most arra az eredményre jutott, hogy a dolgozat „nem kis mértékben tartalmaz plágiumot”.
Kjerkol 2021 októbere óta volt hivatalban, pénteken Jonas Gahr Störe miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján jelentette be lemondását. Kjerkol szerint sem neki, sem szerzőtársának nem állt szándékában mások munkáját lemásolni. „Bár fáj, ha az embernek nem hisznek, el kell fogadni, hogy az egyetem más véleményen van” – mondta a leköszönő miniszter.
Störe arról beszélt, hogy az egyetem a plagizálás szándékosságát is megállapította, ezért a kormány arra a következtetésre jutott, hogy Kjerkolnak le kell mondania.
Januárban szintén plágiumvádak miatt távozott a norvég kormány egy másik tagja, Sandra Borch felsőoktatási és kutatási miniszter is. Borch szakdolgozatában még az elütések is egyeztek egy másik szerző írásával, ezt egy egyetemista szúrta ki.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy nem egyszerű a norvég kormányfő dolga, tavaly októberben ugyanis Anniken Huitfeldt külügyminisztert váltották le, amiért férje a tudta nélkül részvényekkel kereskedett.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.