Eszkalálódó közel-keleti konfliktus: Iránban leállítják a repülőforgalmat, izraeli megtorlásra készülnek
Minden korábbinál hevesebb rakétatámadást indított Bejrút ellen az izraeli hadsereg, Gázában is újabb fázist hirdettek, miközben a hírek szerint a tavalyi Hamász-betörés évfordulójára időzítenék támadásukat Irán ellen.
HVG
Több szinten is eszkalálódott a hétvégén a közel-keleti konfliktus Izrael és Palesztina, Irán és Libanon között. Egyfelől az izraeli hadsereg, az IDF a Gázai-övezet északi részének teljes kiürítésére szólított fel, ami arra utal, hogy koránt sincs vége a gázai háborúnak. Olyannyira, hogy az IDF egyik szóvivője szerint (akit a Guardian idézett) “a gázai háború új fázisába jutott”. Emellett a másik hadszíntéren, Libanonban is fokozódott a konfliktus, az ország déli területeit is evakuálják, mint “zárt katonai övezeteket”, miközben vasárnap az IDF eddigi legnagyobb rakétatámadását hajtotta végre Bejrútban a Hezbollah ellen a Reuters tudósítása szerint.
Bejrútban van a HVG videóriportere, Földes András, legutóbbi bejelentkezését itt nézhetik meg,.
Ki lehet menni az utcára? Van menekülés a rakéták elől? Kiküldött tudósítónk válaszol kérdéseinkre a folyamatos izraeli légitámadás alatt álló Bejrútból.
Ráadásul október 7-én hétfőn lesz az Izrael elleni brutális, több mint 1200 áldozatot követelő Hamász-támadás egyéves évfordulója. Több izraeli településen, köztük a palesztin terroristák fő célpontjainál, a Nova Fesztivál helyszínén és a Nir Oz kibucban is tartanak megemlékezéseket. Tel-Avivban visszafogottabb megemlékezéseket rendeznek, mivel a hatóságok tartanak az iráni légicsapásoktól.
Mindeközben Irán is tarthat az izraeli rakétáktól: amerikai lapok amerikai védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva arról írnak, hogy nagy az esélye, hogy Izrael október 7-én megámadhatja Iránt, válaszul arra a 180 rakétára, amivel a teheráni rezsim szórta meg a zsidó állam területét október elsején.
Izraelnek a Gázai övezetben a Hamászt megroppantani sikerült, de megsemmisíteni nem, politikai kiút viszont nem látszik, mert Benjamin Netanjahu kormánya még a lehetőségekről sem gondolkodik.
Irán külügyminisztere, Abbasz Aragchi ennek hírére figyelemeztette Izraelt, “a cionista rezsimet”, hogy újabb megtorlásra számíthatnak, ha meg merik támadni őket:
Minden támadásra arányos reakciót fogunk adni, vagy még erősebbet!
Az izraeli fenyegetést Teherán láthatóan komolyan veszi, erre utal, hogy a Times of Israel tudósítása szerint az egész ország repülőterein törölték a járatokat, helyi idő szerint vasárnap este 9 órától hétfő reggel 6-ig.
Egyelőre kérdés, mennyire fog tovább eszkalálódni a feszültség, ebben meghatározó szerepe lehet az amerikai-izraeli diplomáciai tárgyalásoknak. A Guardian szerint Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter és izraeli kollégája, Yoav Gallan szerdán tárgyalnak a közel-keleti helyzet rendezésének lehetőségeiről a Pentagonban.
Von der Leyen: Erőszakspirált indított be a Hamász
A Hamász tavaly október 7-i Izrael elleni támadása nyomán a térségben kialakult erőszakspirálra figyelmeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az október 7-i támadás “rettenetes képei örökre bennünk maradnak” – írta. Az Európai Unió minden ártatlan ember mellett kiáll, akinek életét romokba döntötte az a rettenetes nap” – olvasható a közleményben
Földes András a helyszínen vette videóra a brutális támadást. Először drónok jöttek, aztán rakéták, majd bombázók. Ez volt a sűrűn lakott város eddigi leghevesebb ostroma.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.