Elfogadta a Hamász a gázai tűzszüneti megállapodás tervezetét

Állítólag Izrael is hajlik arra, hogy rábólintson.

  • HVG

A Hamász már elfogadta a tűzszünetre és a túszok szabadon bocsátására vonatkozó megállapodás tervezetét, és Izrael is közel áll ahhoz, hogy rábólintson – írja az AP hírügynökség két, a tárgyalásokat jól ismerő tisztviselőre hivatkozva. 

Az amerikai, katari és egyiptomi közvetítéssel már több mint egy éve zajló tárgyalásokon vasárnap éjjel történt áttörés, a Gázai övezetben dúló háború lezárását célzó megállapodás végleges tervezetét pedig már hétfőn megkapta Izrael és a Hamász is. 

https://hvg.hu/vilag/20250113_izrael-hamasz-tuzszuneti-targyalas-gazai-ovezet

Az AP-nek név nélkül nyilatkozó források szerint a cél az, hogy még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt megszülessen a megállapodás. 

A katari külügyminisztérium szóvivője, Majed al-Ansari keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a folyamatban lévő tárgyalások eredményesek, de részletekbe nem bocsátkozott. „Ma vagyunk a legközelebb a megállapodáshoz” – jelentette ki. 

A Hamász eközben azt közölte, hogy a folyamatban lévő tárgyalások „végső szakaszukba” értek. 

https://hvg.hu/vilag/20250114_izrael-hamasz-itamar-bengvir-tuszalku

Hozzászólások