szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Donald Trump közel-keleti riviéráját egy az egyben elveti a terv, amiről kedden tanácskoznak az arab országok.

Kizárná a Gázai-övezet kormányzásából a Hamászt az a rendezési terv, amit Egyiptom készített – írja a CNN. A dokumentumról kedden rendkívüli csúcstalálkozón tárgyalják meg az arab vezetők Kairóban, és a következő hetekben bemutatják Donald Trump amerikai elnöknek.

A tervezet szerint Gáza kormányzása az első hat hónapban egy olyan bizottság kezében lenne, amely a ciszjordániai székhelyű Palesztin Hatóság (PA) „ernyője” alatt valósulna meg, a tagjai pedig nem tartoznak semmilyen frakcióhoz. A „Gáza 2030” című 90 oldalas dokumentum azt javasolja, hogy Egyiptom és Jordánia képezzen ki palesztin rendőrséget az övezet biztosítására.

A rendezési terv arra válaszul készült el, hogy Donald Trump bejelentette igényét a Gázai-övezetre. Az amerikai elnök víziója szerint a lakosságot kitelepítenék, a területen pedig egy közel-keleti riviérát építenének fel.

Az egyiptomi terv elutasítja a palesztinok kitelepítését Gázából, és felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy foglalkozzon az izraeli háború által okozott „humanitárius katasztrófával”.

Nemrég Trump közzétett egy propagandavideót a saját Truth Social közösségi platformján, hogyan képzeli el az övezet jövőjét.

A videón a romok közül gyerekek szaladnak át az új „Riviérára”. Ahol találkozhatnak arany Trump-lufival, óriási arany Trump-szoborral és természetesen Trump-szállodával. A montázsban hastáncosnők is feltűnnek, ám meglepő módon szakálluk van.

Szakállas hastáncosnők és óriás arany Trump-szobor – ez vár a Gázai-övezetre egy friss Trump-videó szerint

Az amerikai elnök propagandavideója a Gázai-övezetről önmagában aggályos, a szakállas hastáncosnőket alighanem egy jó humorú mesterséges intelligencia csempészte bele.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!