Putyin Alaszkában történelemórát tartott Trumpnak, de nem ment vele semmire, így azóta inkább a hiúságát legyezgeti

Donald Trump kis híján faképnél hagyta az orosz elnököt a legutóbbi találkozójukon, majd láthatóan Ukrajna támogatása felé mozdult, ám az új orosz taktika sikeres is lehet, hiszen az Egyesült Államok elnöke semmit sem szeret jobban annál, mint ha dicsérik.

  • HVG

Nem egészen úgy zajlott le Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök alaszkai találkozója, mint azt a világnak mutatták – derül ki a Financial Times cikkéből. A brit lap nyolc nyugati és ukrán hivatalnokkal és diplomatával, valamint több orosz forrással is beszélt, akik korábban részletes tájékoztatást kaptak a két vezető legutóbbi csúcstalálkozójáról.

Az általuk elmondottakból egészen más kép rajzolódik ki a találkozó hangulatáról. Ezek szerint Donald Trump abban a hitben érkezett meg Alaszkába, hogy ott megkötik Putyinnal a háborút lezáró megállapodást, ám az orosz elnök visszautasította az ajánlatát. Ezt követően hosszú történelmi fejtegetésbe kezdett, tele a középkori Rusz fejedelmeinek (az orosz államiság alapítójának tekintett Rurik, illetve a novgorodi nagyfejedelem, Bölcs Jaroszláv), illetve kora újkori kozák vezérek (például Bohdan Hmelnickij) neveivel, ami minden bizonnyal kevéssé keltette fel a visszautasítás miatt amúgy is frusztrált Trump érdeklődését.

Putyin a történelemórát végül arra futtatta ki, hogy a háború csak Ukrajna kapitulációjával és a Donbaszra vonatkozó orosz területi követelések kielégítésével érhet véget. Ebből heves vita kerekedett, Trump többször is megemelte a hangját, egy alkalommal még a tárgyalások azonnali megszakításával is fenyegetőzött. Végül ő vetett véget idő előtt a találkozónak, majd távozott, és a tervezett közös ebédet is lemondta, ahol a két delegáció a korábban már tervezett gazdasági együttműködésről tárgyalt volna.

https://hvg.hu/360/20250819_donbasz-ukrajna-oroszorszag-birodalom-megszallas-teruletcsere-putyin-zelenszkij

Kármentés helyett támogatás

Bár a nyilvánosság előtt mind Trump, mind Putyin sikeresnek nevezte az alaszkai találkozót, ez nem fedte a valóságot. Arra ugyanakkor elég volt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az európai vezetők azonnal Washingtonba siessenek, menteni a menthetőt.

A Fehér Házban azonban meglepetten tapasztalták, hogy nem lesz szükség a kármentésre, mivel egy, az ukrán álláspontra lényegesen nyitottabb Trump fogadta őket. Ennek lett a következménye, hogy az amerikai kormány lehetővé tette az európai szövetségesei számára, hogy az amerikai hadianyag-raktárakból vásároljanak fegyvereket Ukrajnának, segítséget nyújtott Kijevnek az orosz energia-infrastruktúra elleni támadásokhoz, és nagy hatótávolságú rakéták leszállítását is beígérte az ukránoknak.

Washington ráadásul ennyivel nem érte be, 25 százalékos büntetővámmal sújtotta az USA-ba érkező indiai termékeket, amiért Újdelhi továbbra is Moszkvától vásárolja az olajat.

Egyetlen dolog maradt hátra, amit Trump bár többször megígért, egyelőre nem tett meg: ez az orosz energetikai exportcikkek szankciója. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a büntetőintézkedés bejelentése ellehetetlenítené Trump béketeremtői pozícióját. A politikai váltásnak láthatóan egyetlen célja volt: visszakényszeríteni Putyint a tárgyalóasztalhoz.

Egy súlyos félreértés története

Fontos felvetni a kérdést, hogy miként érkezhetett két ennyire eltérő állásponttal Alaszkába Trump és Putyin. Az ilyen találkozókat megelőzően a tanácsadók egyeztetésein általában egyértelművé válik a felek álláspontja, így meglehetősen furcsa, hogy Trump úgy képzelte, Putyin hajlandó engedni.

A Financial Times forrásainak erre van egy plauzibilis verziójuk, mégpedig az, hogy az amerikai elnököt félretájékoztatta az oroszokkal való tárgyalással megbízott embere, az ingatlanmágnásból az év elején diplomatává avanzsált Steven Witkoff.

https://hvg.hu/360/20250906_putyin-es-azamerikai-elnokok-barati-bush-lekezelo-obama-lelkes-trump-egy-ember-ot-eset

Augusztus elején Witkoff Moszkvába repült, és három órán át tárgyalt Putyinnal. A megbeszélés folyamán az a benyomás alakult ki benne, hogy az oroszok a Donbasz megszerzéséért és a Krím megszállásának elismeréséért hajlandók lennének lemondani bizonyos egyéb, általuk megszállt ukrán területekről. Az meg már csak Alaszkában derült ki, hogy Witkoff alaposan félreértette az oroszokat, akik a területcserét úgy képzelték el, hogy az ukránok átadják a teljes Donbaszt, elismerik a Krím elvesztését, cserébe ők nagyvonalúan lemondanak azokról az ukrán területekről, amelyeket még nem foglaltak el.

Bár a Fehér Ház egy tisztviselője vitatta a lapnak, hogy Witkoff félreértette volna az oroszokat, a mostani csúcsot előkészítő tárgyalásokat már nem Witkoff, hanem Marco Rubio vezeti.

Okoskodás helyett hízelgés

Az oroszok az alaszkai fiaskó után taktikát váltottak: Putyin az elmúlt hónapokban a nyilvánosság előtt csak a legnagyobb elismeréssel beszélt Trumpról, és minden lehetőséget megragadott annak érdekében, hogy fényezze az amerikai elnök egóját. Az elsők között nyilvánított részvétet a meggyilkolt amerikai konzervatív influenszer, Charlie Kirk halála miatt, és azt is kimondta, hogy az Ukrajna és Oroszország között kitört háború meg sem történt volna, ha 2022-ben is Trump az USA elnöke. Ezen utóbbi az amerikai elnök egyik kedvenc vesszőparipája.

Putyin a múlt héten arról is beszélt, hogy Trumpnak kellett volna megkapnia a Nobel-békedíjat, ami megint csak komoly sérelme az amerikai elnöknek, hiszen aktívan lobbizott érte, állítólag még a norvég pénzügyminisztert is felhívta miatta, és azt is kijelentette az Egyesült Államok fegyveres erőinek vezetősége előtt, hogy nagy sértésnek tekintené az országra nézve, ha nem ő kapná az elismerést. Az egyiptomi békecsúcsnak egy kifejezetten szürreális közjátéka volt, amikor Trump kiállította maga mellé a pakisztáni miniszterelnököt, és bemondatta vele, hogy Iszlámábád újra jelölni fogja őt a díjra.

A hízelgést Putyin a legutóbbi telefonbeszélgetésük alatt is folytatta, gratulált Trumpnak a közel-keleti béke megteremtéséhez, amiről évszázadok óta csak álmodoztak mások.

Amikor a két vezető Budapesten találkozik, semmiféle garancia nincs arra, hogy Trumpot Putyin nem tudja maga mellé állítani.

„Trumppal ez egy állandó kötélhúzás” – mondta a lapnak az egyik vezető európai tisztviselő, aki rendszeresen tárgyal a Fehér Házban ukránügyben. – „Beszélsz hozzá, segítesz neki eljutni oda, hogy maga is felismerje, hogy ebben a történetben Putyin jelenti a problémát. Utána távozol, ő meg elkezd visszacsúszni Putyin álláspontja felé. Úgyhogy megint beszélned kell vele, és ez megy újra és újra” – mondta.

Az orosz elnök közben meg arra spekulál, hogy amíg neki áll a zászló a csatatéren, addig nem kell engedményekbe bocsátkoznia, még ha a gazdasága rogyadozni is kezd.

https://hvg.hu/360/20251017_Zelenszkij-Trump-talalkozo-putyin-beke

„Ez nem a pénzről szól Putyin számára, hanem az örökségéről. Ő akar lenni a legjobb orosz vezető, akit az ország Nagy Péter óta látott” – mondta egy másik európai vezető.

Két, a folyamatokra rálátó forrás szerint Putyint folyamatosan orosz sikerekről tájékoztatják a katonai és a belbiztonsági szolgálatai, és azt mondják neki, hogy az ukránok nagyobb veszteségeket szenvednek, mint az oroszok, továbbá igyekeznek számára hangsúlyozni Oroszország erőforrásokban meglévő fölényét.

„Számára ez az egész ideológiai kérdés. Még mindig azt hiszi, hogy nyerhet” – mondta egy nyugati hírszerző szerv egyik magas rangú tisztviselője.

Háború Ukrajnában

2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Hozzászólások