Megállította az osztrák rendőrség a Ferencváros szurkolóinak különvonatát az osztrák–magyar határon – közölte a külgazdasági és külügyminiszter, egyúttal azt is bejelentette, hogy a bécsi nagykövetség és a magyar konzulok közvetítésével a két rendőrség megegyezett, így a szerelvény magyar rendőrök kíséretével hamarosan továbbindulhat.
Megteszünk mindent, hogy a Fradi szurkolótábora időben eljusson Salzburgba
– tette hozzá.
Az FTC drukkerei csapatuk csütörtök esti, a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre utaznak, amelyre mind az 1500 rendelkezésre álló vendégjegy elkelt.
A két forduló után pont és szerzett gól nélkül álló Salzburg éppen a Fradi ellen javítana a mérlegén. A találkozót felvezető szerdai sajtótájékoztatón az osztrákok részéről elhangzott: mi más lehetne a mottó, mint az, hogy „Mikor, ha nem a Ferencváros ellen?!”.
Az egy-egy győzelemmel és döntetlennel a 11. helyen álló magyar bajnok a Salzburgon kívül a Nottinghammel, a Ludogoreccel, a Fenerbahcével, a Glasgow Rangersszel és a Panathinaikosszal játszik az alapszakaszban, amelynek nyolc fordulója után az első nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9–24. hely között záró csapatokra egy oda-vissza vágós párharc vár a 16 közé kerülésért.
Nyitóképünk egy korábbi Ferencváros-meccs előtt készült.